nyari lehetoseg

Nyári lehetőségek egyetemistaként és frissdiplomásként

A nyár az az évszak, amelyben a szabadidő eltöltése senkinek nem okoz problémát: általában már előre eltervezzük, hova utazunk, kikkel milyen programokra megyünk majd. Létezik azonban több olyan időtöltési opció a nyáron, amely karrier, önfejlesztés, és pénzkeresés szempontjából egyaránt hasznosak lehetnek. Cikkünkben 5 ilyen nyári időtöltési lehetőséget mutatunk be.

Nyári munka

Talán a legkézenfekvőbb, és így a legtöbbek által is választott lehetőség a (több) munka vállalása nyáron. Mivel ilyenkor nem kell az iskolai teendőkkel foglalkozni, több idő nyílik a pénzkeresésre, ráadásul a diákszövetkezeten keresztül vállalt munkák esetében a jövedelemadó csak 15%-os.

A diákszövetkezeten keresztüli foglalkoztatás a vállalatoknak az alacsonyabb adókulcs mellett azért is éri meg, mert az állam az elmúlt években, és idén nyáron is külön dotációt garantál számukra ezért – így továbbra is érdekeltek a diákok foglalkoztatásában.

Ha sikerül, érdemes olyan nyári munkát választani, amely szakmai gyakorlatként is hasznosítható, illetve olyan területen dolgozni, amely karrier szempontból releváns tapasztalatnak számít.

Fontos azonban, hogy alaposan utánanézzünk annak, milyen diákmunkát választunk, hiszen a diákokat különösen veszélyezteti az, hogy valamilyen munkáltatói trükközés, csalás áldozataivá válnak.

 

Nyári egyetemek, konferenciák, tudományos programok

Bár a nyárra a legtöbbeknek már elege van a tanulásból, az egyik legjobb nyári lehetőség egyetemistaként vagy frissdiplomásként a különféle nyári egyetemek, szabadegyetemek és konferenciák látogatása. Ezek szép számmal megtalálhatóak minden országrészben, de elsősorban Budapesten.

A konferenciák és nyári egyetemek programjait leginkább az egyetemi, kari Instagram-fiókok story-jaiban, Facebook-oldalain, illetve különféle egyetemi és szakmai egyesületek honlapjain találhatod meg legegyszerűbben.

Az ilyen jellegű programokon nem csak hasznos, szakmai fejlődésünkbe beépíthető tudással, de a különféle megközelítések megismerése által rengeteg hasznos, produktív ötlettel is gazdagodhatunk. Ezen felül a kapcsolatépítésnek is teret adnak, hiszen sok hasonló érdeklődésű emberrel lehet itt találkozni. Amennyiben van lehetőséged és témaötleted, érdemes az ilyen programokon mind előadni, mind a szervezésben segíteni, hiszen ezek a CV-ben is jól mutatnak, és szintén sokoldalú, hasznos tapasztalatokat adnak.

Olvasd el ezt is: Mutatjuk, milyen kedvezmények érhetőek el pályakezdőként

Munkavállalás külföldön

A nyári szabadidő munkával töltését két ponttal feljebb már javasoltuk ugyan, de szintén remek lehetőség a külföldi munkavállalás is.

Ezek alapvetően fizikai munkákat, gyermektáborok felügyeletét, vendéglátós és turisztikai állásokat jelentenek, de gyakornoki állások elérése sem lehetetlen.

Mivel a nyugati országokban jelentősen több pénzt lehet keresni ezekkel a munkákkal, mint itthon, így érdemes nem odakint elkölteni a megkeresett pénzt, hanem hazahozni azt, és esetleg befektetni.

Ahogy a nyári diákmunkák kapcsán is írtuk, itt is fokozottan érdemes odafigyelni arra, nehogy csalás áldozataivá váljunk, ehhez érdemes tájékozódni a munkaadóról, beszélni más külföldön dolgozó magyar munkavállalókkal, és akár az adott ország konzulátusával is.

 

Önkéntesség

Remek nyári lehetőség az önkéntesség is. Számos olyan önkéntes programot lehet találni gyakorlatilag az ország összes megyéjében és külföldön is, amelyek nem csupán abban segítenek, hogy a világot a lehetőségekhez mérten jobb hellyé tegyük, hanem a CV-ben is jól mutatnak.

Az önkéntesség keretein belül is lehet ugyanis releváns, munkavállalóként hasznosítható tapasztalatokat szerezni, nem beszélve arról, hogy a közösségépítés szempontjából is remek lehetőségeket kínálnak, sok elhivatott, jó emberrel ismerkedhetsz meg egy-egy ilyen program során.

Az önkéntesség területei roppant széles spektrumon mozognak: a táboroktól a szociális intézményeken keresztül az állatmenhelyekig rengeteg lehetőséget lehet találni, így mindenki számára elérhető olyan opció, amely közel áll érdeklődési területéhez.

Olvasd el ezt is: Mire figyelj, ha diákként vállalsz munkát?

Önképzés, önfejlesztés

Mivel a nyáron rendszerint több az ember szabadideje, így az is egy érvényes választás, ha ezt saját magunk autodidakta fejlesztésére használjuk fel.

Ilyen lehet például a nyelvtanulás, valamilyen kurzus vagy tanfolyam elvégzése, de akár különféle, az egyetemi tanulmányainkkal kapcsolatos kutatás végzése, vagy akár egyszerűen az olvasás is, amihez ebben a cikkünkben adunk remek tippeket.

Ugyancsak sokat adhat mind közérzetünkhöz, mind (közvetve) karrierünkhöz is, ha ezt a szabadidőt az önkifejezés valamilyen formájára használjuk fel.

 

Szerző: Simon Bence

frissdiplomas.hu-nál mindent megteszünk azért, hogy élménytelibbé és egyszerűbbé tegyük az elhelyezkedés, a karrierépítés folyamatát. Az egyetemistáknak és pályakezdőknek szóló karrierportálunk mellett tevékenységünk legújabb eleme Magyarország első élményközpontú állásbörzéje, a JOBVERSE Állásbörze. Csatlakozz, és emeld a karriered a következő szintre velünk! Tetszett a cikk? Küldd el valakinek, akinek szintén hasznos lehet!

Ha ismersz olyat, akinek jól jönne ez a lehetőség, oszd meg vele ezt a cikket! 🙂