„Minden marketingesnek az a vágya, hogy hozzátegyen valamit a márkához” – Interjú a Henkel Beauty Care General Managerével

Érdekel a marketing vagy a sales, és vonz FMCG-k világa? Ha elég jó a nyelvtudásod, és nyitott vagy a fejlődésre, a Henkelnél olyan szexi márkákon dolgozhatsz, mint a Schauma vagy a Gliss, de az interjúból az is kiderül, hogy a Silanért és egyéb Laundry termékekért felelni is legalább ilyen hálás feladat. Szak Zsuzsanna, aki jelenleg a Henkel Beauty Care General Managere, arról is mesél, hogyan vált vezetővé és szerzett 8 év külföldi tapasztalatot úgy, hogy a főiskolán még nem volt prioritás számára a nyelvtanulás. Nem csak akkor érdekes, ha vezetői ambícióid vannak, hiszen a cégen belül számos más karrierút is létezik! 😉

A csapból is az folyik, hogy mennyire fontos a nyelvtudás, sokszor mégsem kezdünk vele semmit.

Legjobban a személyes példámon keresztül tudom illusztrálni, hogy ha valakinek nincs egy bizonyos szintű nyelvtudása, az egy idő után gátat szabhat a karrierjének. 2009-ig kizárólag magyar cégeknél vagy olyan nemzetközi vállalatoknál dolgoztam, ahol elengendő volt, ha angolul csak pötyög az ember. Onnantól fogva, hogy megfogalmaztam, szeretném kipróbálni magam nemzetközi környezetben is, ez a szint már nem volt elég. Munka mellett brutál energiát kezdtem el fektetni az angolom fejlesztésébe. Ezt akár a főiskola alatt is megtehettem volna, de hát az ember a saját bőrén tanul… 🙂

Ezek szerint nem késtél el.

Miután egy év alatt felfejlesztettem az angolomat (párhuzamosan három nyelvtanfolyamra jártam: szakmaira, felsőfokú előkészítőre és beszéd-centrikus tanfolyamra), olyan cégekhez kezdtem el jelentkezni, akik rövid időn belül kínáltak külföldi karrierlehetőségeket. Így kerültem a Colgate-Palmolive-hez, és valóban, csak másfél évet töltöttem el a magyar szervezetben, mielőtt Varsóba mentem három évre, majd másfél évet töltöttem Rómában, ezután két és fél évet Svájcban. Ezt követően kerültem Bécsbe, a Henkelhez, ahol szintén eltöltöttem másfél évet, mielőtt hazajöttem. Ha nem ismerem fel a nyelvtudás fontosságát, valószínűleg jelenleg is kisebb vagy magyar cégeknél dolgoznék, ami egy idő után behatárolhatja az ember karrierjét, vagy, hogy mennyire magasra jut benne.

Nálatok milyen szinten kell a nyelvtudás, ha valaki nem feltétlen szeretne külföldre menni?

Nem muszáj külföldi ambíciókat dédelgetni, de azzal tisztában kell lenni, hogy a mai világban nyelvtudás nélkül a nagy multikhoz sem lehet bekerülni, gyakornokként sem. Hiába keresnénk Sales gyakornokot, ahová nem feltétlen kell a profi angol, akkor sem vennénk fel valakit nyelvtudás nélkül, mert ha már úgymond energiát fektetünk bele, azt azért tesszük, hogy tovább lépkedhessen magasabb pozíciókba, amelyhez már szükséges a nyelvtudás. Ha valaki később Sales gyakornokból át szeretne kerülni Marketing asszisztensi pozícióba, nem tudnánk őt átvenni, mert a marketingnek már a régiós központtal kell napi szinten kapcsolatot tartania.

Húsz év alatt gyakornokból General Managerré váltál. Jó szó az, hogy „váltál”? Te milyen szót használnál e helyett?

General managerré értem. Azok közé tartozom, akiket egy kicsit megtaláltak a lehetőségek. De nyilván nem találtak volna meg, ha nem elégedettek velem.

Milyen lépéseket érdemes tennie annak, aki vezetővé szeretne válni érni? 🙂

Először is fontos definiálni, mit nevezünk vezető pozíciónak. Mert ha mondjuk Brand Managerként van egy gyakornokom, azzal tulajdonképpen már gyakorlom azt, hogy milyen vezető vagyok. Ezt a saját csapatomnak is szoktam mondani, akik people management experience-t szeretnének, hogy nézzük meg, egy gyakornokot hogyan tudnak fejleszteni. Ha valakinek nincs is gyakornoka, fellépésben és projekt menedzsment képességeivel is tudja bizonyítani a vezetői kvalitásait. Ez azt jelenti számomra, hogy ha valaki meg van bízva egy projekttel, össze tudja fogni a társosztályokat – ugyanúgy, ahogy nekem össze kell fognom egy egész céget – ez az a fázis, ahol nagyobb rizikó nélkül tud az ember gyakorolni.

henkel
Szak Zsuzsanna, Henkel Beauty Care General Manager

Te is így kezdted?

Marketing asszisztensként vagy Junior Brand Managerként igen, az én munkámat is segítette, ha olyan gyakornokot neveltem ki, akire minél több helyzetben számíthattam. Most is azt gondolom, hogy én attól tudok nőni, ha a csapatom nő. Ez minden szinten igaz.

A Henkelhez való bekerülés esetén számított, hogy volt már FMCG-s tapasztalatod?

Bécsbe nehéz volt bekerülni, de igen, az FMCG-s tapasztalat sokat nyomott a latban, illetve, hogy voltak sikeres projektjeim és szintén regionális korábbi tapasztalataim, amelyekkel meg tudtam győzni a vezetést. A General Manager pozíció esetén a nemzetközi tapasztalat számított nagyon sokat. Amikor megüresedett a magyarországi General Manager pozíció, nekem ugyanúgy pályáznom kellett, min más Henkeles versenytársaknak, hiszen nyilván nem én voltam az egyetlen jelölt.

Ahhoz, hogy General Manager legyél, elég volt a marketinges tapasztalat, vagy más területekről is kellett tapasztalatot szerezned?

Mindenképpen előnyt jelent a több területről szerzett tapasztalat. Nekem a profilom alapvetően Trade Marketing, Marketing és Innováció. Ezt jelezték is annak idején, hogy a direkt értékesítési tapasztalat hiánya hátrányt jelent, de végül a többi kvalitásommal meg tudtam győzni az európai vezetést. Azt tanácsolnám az egyetemistáknak vagy frissen végzetteknek, hogy próbáljanak minél nagyobb céghez bekerülni karrierjük elején, mert így nagyobb rálátásuk lehet a különböző területekre, és jobban el tudják dönteni, mi az, ami fekszik nekik. Egy Sales gyakornoknak például rálátása van arra is, hogy a logisztika, a pénzügy vagy a marketing hogy működik. Természetesen át lehet kerülni más területekre is, minél korábban, annál jobb.

Azaz van nálatok rotáció?

Persze, most is vannak nálunk olyan sales-esek, akik korábban marketingesek voltak, vagy fordítva. Olyan is van, aki most sales-es, előtte marketinges volt, de sales-en kezdett.

Olvastam LinkedIn-en a víziódat. („I am disciplined and committed to drive strong results via cross-functional collaboration.”) Hogy valósul ez meg a Henkelnél?

Remélem, hogy egyre jobban. 🙂 Én ezen dolgozom, hogy próbáljuk közelebb hozni egymás álláspontjait, és win-win döntéseket hozzunk. A cégnek a sikeressége összességében sosem egy KPI-on múlik. Ha nekem csak az lenne a KPI-om, hogy hozzak forgalmat, az nem azt jelenti automatikusan, hogy profitabilitást vagy piacrészt is hozok. Sokszor három-négy, de inkább több KPI között kell balanszírozni.

Hogy valósul ez meg az emberek szintjén?

A kommunikációban. Ha Sales Gyakornokként az a feladatod, hogy logisztikai adatlapokat juttass el a listázáshoz egy partnerhez, a vevőszolgálat el fogja magyarázni, hogy ha nem jól van felrögzítve akár csak egy adat, akkor nem jól fogjuk kiszállítani a terméket, a vevő vissza fogja utasítani, ez pedig felesleges költségekkel jár, hiszen vissza is kell hozni. Ennyi múlik a jó adatrögzítésen. 🙂 Minden ilyen apróságnak nagy jelentősége lehet az operatív megvalósításban, ezért is fontos, hogy ezt kommunikáljuk.

Visszatérve a marketingre, milyen érzés, amikor Brand vagy Category Managerként lekerülsz egy márkáról vagy kategóriáról, amin napi szinten dolgoztál?

Amikor elveszik a kis bébidet? 🙂 Ezt úgy érdemes felfogni, hogy minden egyes kategóriával újat tanul az ember. Ha én eddig a hajfestékeken dolgoztam, ahol a fogyasztó mozgatórugója az, hogy megtalálja a hajszínének megfelelő árnyalatot, egészen máshogy kell terveznem a kommunikációt, mint egy tusfürdő esetén, aminek megvételéről a polc előtt dönthetsz illat, szín, hangulat alapján. Mi Job enrichmentnek hívjuk, ha egy kategóriáról egy másikra kerül az ember, mert minél több kategórián dolgozol, annál jobban gazdagítja a tudásodat és marketinges eszköztáradat.

Tehát ez cél és elvárás is a cégen belül?

Igen, olyan ez, mint a rotáció. Nemcsak osztályok közötti rotáció van, hanem osztályon belüli is. Sales-en belül ugyanígy. Tegyük fel, hogy eddig kezeltem egy discountert, majd átkerülök egy hipermarketre. Ott egész mások a beszerzők szempontjai, mert más típusú vásárlást végeznek a fogyasztók. Ennek megfelelően kell átalakítanom az ajánlatomat a partner számára és a közös együttműködést kialakítani.

Te a különböző országokon kívül is rotálódtál. Mennyiben tervezik máshogy a marketinget Bécsben, mint mondjuk Rómában?

Jó a példa, mert egészen más a trade-nek a struktúrája az osztrákoknál, mint mondjuk nálunk. Magyarországon még mindig nagy százalékot tesz ki az a felállás, hogy én a nagykereskedőnek adok el, ő pedig továbbértékesít a kiskereskedőnek. Az osztrákoknál nagyon koncentrált a trade struktúra, ők a nagy partnerekkel direktben tartják a kapcsolatot. Ezért más Sales vezetőnek lenni Magyarországon, mint Ausztriában. Marketingszempontból is lehet különbség. A Henkelnek is vannak olyan márkái, amik léteznek Ausztriában, de nem léteznek Magyarországon vagy fordítva.

Milyen eltérő célközönségek részére kínáljátok a beauty termékeket?

Bonyolult kérdés, hiszen például a Schwarzkopf alatt rengeteg márkáról beszélhetünk. Ez egy umbrella márka, mert építjük mi is, mint Beauty Care Retail, de a Beauty Care Professional is, akik fodrászoknak értékesítik a termékeket. A Schwarzkopf alatt van a Gliss, a Taft és a Schauma, de a Palette Deluxe is. Ha egy egészen extrém példát akarok felhozni, és egy Beauty Care-t egy Laundryval (mosószer üzletág) összehasonlítok, az a fogyasztó, aki megveszi a Glisst, nem feltétlen különbözik attól a fogyasztótól, aki megveszi a Silant. Nagyon sokszor ugyanannak a fogyasztónak kommunikálunk, de egészen más üzeneteket vagy csatornát használunk. Beauty kategórián sokkal könnyebben ki tudjuk használni a digitális kommunikációt, mert egy „szexibb” kategória, így meg lehet vele jelenni az Instagramon is.

Gondolom, mindenki a legszexibb kategórián akar dolgozni.

Tapasztalunk ilyen kommenteket a dolgozóktól, hogy nagyon szeretnének a Beauty kategórián dolgozni, mert egész egyszerűen attól, hogy „szexi”, már izgalmasnak is tűnik. Én dolgoztam már nehézvegyipari kategórián is, és marketing szempontból nem jelent nagyobb kihívást, csak nem annyira szexi. Marketinges fejjel ahhoz, hogy az ember tapasztalatot szerezzen, majdnem mindegy, hogy egy Silanon vagy Glissen dolgozik. A fogyasztók gondolkodása nagyon hasonló.

A márkáitok közül melyik a Te személyes kedvenced?

Elsősorban fogyasztóként válaszolnék, hiszen két és fél éve még nem voltam Henkeles, így elfogultság nélkül állíthatom, hogy a Schauma Silver Reflex a kedvencem, mert szépen hamvasítja a szőke hajam. A Gliss termékeket és a Silant is használtam, úgyhogy már azelőtt erős Henkel-befolyás alatt álltam, hogy csatlakoztam volna a Henkel világához. 🙂

Szakmai szempontból nézve pedig, az elmúlt időszakban nagyon erős márkaépítést kezdtünk a legtöbb márkánkon. A Gliss eddig csak hajápolási kategóriában versenyzett, majd idén megjelent hajfesték kategóriában is. Tehát egy umbrella márkát építünk, ami nagyon szép feladat.

Mielőtt bekerültél a Henkelhez, voltak elképzeléseid arról, hogy mit fejlesztenél/változtatnál egy márkán?

Persze! Minden márkára megvolt az elképzelésem, hogy milyen irányba kellene haladniuk. Szerintem minden marketingesnek az a vágya, hogy hozzátegyen a márkához. Mindig van valami ötlet a fejünkben, hogy éppen a dizájnján, a csomagolásán, a reklámján vagy az árazásán változtatnánk.

Volt olyan ötleted, ami megvalósult?

A Frieslandhoz kanyarodnék vissza. Én a Milli krémtúró projektjén dolgoztam rengeteget 2003-2004-ben. Akkor még más volt a csomagolása és másik gyárban is gyártották. Én voltam az egyik felelőse annak, hogy egy gyártásáthelyezés történjen, ezáltal egy csomagolás- és dizájnváltás is. Azóta is olyan csomagolásban van a krémtúró, ahogy azt mi a csomagolási csapattal kifejlesztettük, persze a design már többször megújult azóta.

Maradandót alkottál. 🙂

Igen, a másoddiplomámat is erről írtam. Úgy könnyebb, ha az ember a gyakornoki pozíciójából meríthet muníciót, hiszen hirtelen erős rálátása lesz arra a cégre. Az első diplomámat a Complettából, a másodikat már a Milli krémtúróból írtam.

Ha valaki kedvet kapott ahhoz, hogy a Henkel márkáin dolgozzon, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie, hogy megállja nálatok a helyét?

Tanulni vágyás és nyitottság. Soha ne elégedjen meg azzal, hogy kitölti az Excelt. Kérdezzen, hogy „De ezt miért…?” és „Hogyan…?” Ezek a tulajdonságok predesztinálják, hogy érdeklődik akár más társosztályok felé is. A precizitás és a hard skillek is fontosak, mint az erős Excel-tudás és az analizációs készség, amelyekre hangsúlyt is fektetünk a kiválasztás során. Emellett határozott kiállás, magabiztosság is szükséges, hiszen ez előrevetíti a benne lévő potenciált magasabb pozíciókra is.

Mit szeretsz legjobban a munkádban?

A változatosságot! Nincs két egyforma nap. Egy FMCG cég esetén minden napi szinten változik: a piaci trendek, a konkurencia, a helyzetek. Senki nem tudta volna megmondani, hogyan legyünk felkészülve egy covid-helyzetre, ez alakult. Millió egy dolog befolyásolja azt, hogy hogyan alul az életünk, és ebből kifolyólag a napi munkánk is változatos. Egészen triviális dolgokra is lehet gondolni, például, hogy hirtelen más lesz a beszerzője a termékednek a Sparnál. Más a stílusa, egyszerűen meg kell őt ismerned, stb. Emellett már a 2021-es tervezés zajlik, ami szintén nagyon izgalmas. Mi sokszor már úgy használjuk a 2020-at, hogy „A múlt év”.

Gondolom, most nem sokat utaztok.

Kábé zérót. Normál esetben lennének régiós meetingek, klaszterszintű meetingek és külföldi tréningek is. Ezek most váratnak magukra.

Ami szerintem még érdekes lehet, akár fiatalon is, hogy a Henkel mennyire támogatja külföldi kiküldetésben a munkavállalót, esetleg a párját, családját?

Akiben van potenciál, ott támogatjuk a külföldi karrierépítést, mert onnantól fogva, hogy külföldön is szerzek tapasztalatot, azt haza is tudja hozni. A kolléga családi háttere egyénileg változó, így nincs erre általános válaszom. Vannak opciók, amikor ingáznak a partnerek, de van olyan is, főleg, ha már gyerek is van, hogy a családnak is költöznie kell. A Henkelen belül előfordul, hogy a férj és a feleség is Henkeles 🙂 , ez újabb kihívás a cégnek, hiszen ugyanabban a városban próbál lehetőséget biztosítani számukra.

Milyen pozíció elérése után lehet részt venni külföldi kiküldetésen?

Azt mondanám, egy minimum Junior Brand manageri vagy Brand manageri pozíció mindenképp szükséges hozzá. Magyarország kis piac, akárhová lép be az ember, nemcsak nagyobb szervezetbe, hanem nagyobb piacba is csöppen, ez előtt pedig kell némi tapasztalatot szerezni. Ezért gyakornokokat nem küldünk külföldre. Fordítva előfordulhat: Bécsben sok magyar gyakornokom volt, akik ott jártak egyetemre. Ha Bécsben, egy nagyobb piacon szerzett tapasztalattal átkerülnek Magyarországra, akár Brand Manageri pozícióba is kerülhetnek, tehát ugorhatnak akár egy lépcsőfokot is.

Milyen a mentor programotok?

Sok területen van mentor programunk. Amiről én be tudok számolni, és ahol én magam is mentor lettem, az a Rise Network-ön belül frissen indított program, ami a Beaty Care-en belül elérhető. Kifejezetten nőknek szól, akik támogatják egymást karriertéren. Jelenleg 5 mentoráltam van, az egyik Brazíliában, a másik az USA-ban, hárman pedig Németországban. Ők egész máshol vannak a karrierük szintjén, de próbálom őket egy platformra hozni, és megosztani velük azokat az alapelveket, amiket figyelembe illik venniük a következő karrierlépcsőfokukhoz. Tanácsokat tudok adni nekik, kivel érdemes konzultálni, ha egy következő pozícióba akarnak lépni, és felmérni, milyen kvalitásokat igényel az új pozíció. Én nagyon szeretem az ilyen típusú programokat, és örülök, hogy a Henkelnek is van, annak pedig külön, hogy be is kerültem. Mindig személyes példákon keresztül próbálok útmutatást adni.

Milyen karrierlehetőségek léteznek a Henkelnél, ha valakinek nincsenek vezetői ambíciói?

Nálunk a társosztályok között szépen lehet mozgolódni. A már említett sales-marketing átjárás is adott, de van egy köztes funckió, a „Catman”, azaz Category Management is, ez is elérhető sales és marketing tapasztalattal is. Ahol az én csapatom is kifejezte, hogy lenne igény nagyobb átjárásra, és szerintem a legtöbb cég ezzel küzd, az pl. a logisztikáról, pénzügyről, beszerzésről történő átjárás. Nem annyira természetes, hogy valaki logisztikáról átjön marketingre, ott mindig nagynak érezzük az ugrást, pedig lehet, hogy nem is olyan nagy. Marketinges pozíció esetén, ha üresedés van, először a sales-en keresgélünk, de előfordulhat, hogy ha nincs sales-es, más területről hozunk át kollégát.

Hol érdemes keresgélnie annak, aki jelentkezni szeretne hozzátok?

A karrieroldalunkon. 🙂

Mit tanácsolnál a hozzátok jelentkezőknek?

Nálunk több lépcsős a kiválasztás. Először egy HR szűrőn esnek át a jelöltek, majd egy interjún a Brand Managerekkel, utolsó körben pedig hozzám is eljutnak. Azt tanácsolnám, hogy olvassák el, mik az elvárásaink az álláshirdetésben. Tényleg azok az elvárásaink. Az angol és a PowerPoint használata is szerepel benne, ebből következik, hogy tesztelni is fogjuk az interjúk során. És ha valaki marketingre jelentkezik, legyen már dizájnos a CV-je! 🙂 Az angol nyelvű CV-t pedig mindenképp olvassák át, hogy helyesírási hibáktól mentes legyen. Sok sikert a pályázáshoz és a pályakezdéshez mindenkinek! ?

 

Szerző: Kurinyec Anna

Vélemény, hozzászólás?