„Akárhányan is leszünk, mindenkit szeretnék névről ismerni a cégben” – Interjú Pataki Máriával, a Semcon cégvezetőjével

Egy cégvezetővel interjút készíteni mindig nagy falat, mert nehéz megítélni, hogy hol a határ, és mik azok a kérdések, amiket már nem „illik” feltenni. Persze Pataki Máriáról, a Semcon cégvezetőjéről sokat hallottam korábban, tudtam, hogy izgalmas beszélgetés lesz, amit nyitott, jókedvű személyisége kellően megfűszerez majd. Nem csalódtam, sőt, azt is megértettem, hogy miért ő az „Év Cégvezetője” díj egyik jelöltje. Nagyon tartalmas cikk született, amiből nem „csak” a Semcon újabb oldalát ismerheted meg, hanem ahhoz is kiváló muníció, ha te magad is vezetői babérokra törnél. Jó olvasást! 🙂

Interjúalanyunk:

Pataki Mária, Cégvezető / Country Manager – Semcon Magyarország Kft.

Mesélj egy kicsit a szerepedről a cégben! Hogyan kerültél a jelenlegi pozíciódba?

A Semcon magyarországi irodájának vagyok a cégvezetője, engem már ebbe a pozícióba vettek fel, tehát nem belső kinevezés útján kaptam meg, hanem mint cégvezető lettem felvéve még anno 2007-ben.

Ez milyen feladatkörrel járt akkoriban?

Az volt a feladatom, hogy szinte a nulláról felépítsem a magyarországi irodát. Akkor, amikor én kezdtem a cégnél, még csak 6-8 ember volt a csapatban. Nem igazán volt kidolgozva a stratégia, bár nyilván voltak elképzelések a svéd anyacégnél, de az még nem volt letisztázva, hogy mi lenne a magyar bázis szerepe a cégcsoportban. Tulajdonképpen ennek a körvonalazásával kezdtük a munkát, amikor idekerültem.

Mik voltak az első lépések?

Ami adott volt, az az, hogy a budapesti bázis egyfajta tudásközpont legyen, tehát minden, amit távolról meg lehet csinálni, azt itt végezzük el. Az elmúlt évek során az volt a stratégiai célkitűzésünk, hogy a legbonyolultabb munkát is meg tudjuk csinálni Budapestről. Gyakorlatilag ennek a kialakításában voltam nagyon szervesen benne az első pillanattól. És természetesen ez nem egy statikus dolog, hanem egy nagyon dinamikus folyamat, ami a szakma változásával együtt alakul.

És mi az, amitől te még mindig ilyen lelkesen tudsz hozzáállni ehhez?

Én nagyon szeretem a kihívásokat, illetve rendkívül motivál az, hogy ma már 230-an vagyunk, és mikor kezdtem, akkor 6-8 fős volt a csapat.

Wow! Ez elég komoly növekedés…

Igen, egyre több embernek tudunk munkát adni nagyon jó körülmények között, és látom, ahogy elindulnak, haladnak egyről a kettőre, mindenki tudja menedzselni a kis életét, ez engem nagyon lelkesít. Ad egy belső megnyugvást, hogy a döntéseink révén rengeteg embert hozzásegítünk ahhoz, hogy jó cégnél tudjanak dolgozni. A másik pedig, hogy ez a szakma is nagyon sokat fejlődik, ahogy megyünk a digitalizáció irányába, ma már teljesen máshogy csinálunk dolgokat, mint mondjuk 10 vagy 15 évvel ezelőtt.

Már akkor is ezen a területen dolgoztál?

Igen, sok évvel ezelőtt jómagam is dolgoztam technical writerként, még Svédországban tanultam a szakmát, aztán mikor kezdtem a Semconnál, projektmenedzserkedtem, ellenőriztem leadandó anyagokat, úgyhogy elég mélyen benne voltam a szakmai részben is.

Akkor te látod a teljes karrierutat, amin végigmennek az új kollégák.

Igen, és így pontosan értem, hogy mi történik szakmai vonalon, sokkal hatékonyabban tudok segíteni az alattam dolgozó vezetőknek, és természetesen ők is az alattuk dolgozó kollégáknak. Nálunk minden vezető a szakmából kerül ki. Ők maguk is dolgoztak technical writerként, ugyanakkor megvan bennük az ambíció az emberek vezetésére. Ebben persze segítjük őket belső képzésekkel, vezetői utánpótlás programokkal. Azt látjuk, hogy így sokkal hatékonyabban tud működni maga a vezető és a csapat is.

Mennyiben más egyébként most a feladatköröd, mint eleinte?

Teljesen. Az elején még az új belépők betanításában is benne voltam, de beláttam, hogy hátrébb kell lépnem, hiszen ahogy nőttünk, egyre kevesebb időm maradt arra, hogy a szakmai részletekbe is belemélyedjek. Ez nekem is egy tanulási folyamat volt, sok dolgot el kellett engednem, egyúttal viszont jöttek új feladatok, például a szervezeti felépítés kialakításához kapcsolódóan.

Úgy látod, hogy még mindig van feljebb számodra? Vagy ezen a szinten mi az, ami perspektíva lehet?

Nálunk minden vezetőnél megvan a szakmai háttér, valamint a vezetés mint olyan. Én úgy gondolom, hogy ennek a kettőnek az ötvözete, és a megfelelő egyensúly kialakítása az, ami hosszú távon tud kellő kihívást és motiváltságot adni. Folyamatosan növekszünk, valamint a szakma is változik, ezért azt gondolom, hogy még a következő jó néhány évben is történnek majd olyan dolgok, amelyekre az ember felkapja a fejét, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy megint eltelt 2-3 év.

Tudsz említeni ilyen mérföldköveket, amikre „felkaptad a fejed”?

A növekedésnél maradva az egyik ilyen az, amikor az Infoparkba költöztünk. Eleinte körülbelül 700 m²-t béreltünk, aztán elkezdtünk bővülni, ha jól emlékszem, 2018 tavaszán már az egész második emeleten mi voltunk, ami több mint 2000 m². Egy másik szemléletes példa, hogy amikor még kevesen voltunk, elég volt 4-5 személyautó ahhoz, hogy cég szintű teambuilding-re menjünk. Aztán, ahogy növekedtünk, először 1, aztán 2, később 3 és 4 buszt kellett bérelni ahhoz, hogy mindenkinek jusson hely. Jó érzés volt ott állni és nézni, ahogy a sok kolléga száll be a buszokba, és azt látni, hogy ezek itt mind-mind mi vagyunk.

Szerinted mi miatt tudtok ennyire dinamikusan növekedni?

Egyrészt inspiráló a légkör, a kultúra, és olyan embereket tudtunk felvenni, akik akarnak jó dolgokat csinálni. Nálunk mindenkire jellemző a belső motiváltság, a tenni akarás. Odafigyelünk egymásra, segítünk a másiknak, nálunk nem nagyon lehet olyat látni, hogy az emberek fúrnák egymást. Pont ezt szokták kiemelni, hogy örömmel jönnek dolgozni, nincs görcs a gyomrukban. Szerintem ez az értékrend az, ami miatt tudunk fejlődni.

Meg gondolom, a piac is segíti a növekedéseteket.

Igen, bár annyira nem feltétlenül a magyar piacra dolgozunk, sokkal inkább virtuális projektekben veszünk részt, így szerte a nagyvilágban bárhol lehetnek a fejlesztők. Azt tapasztaljuk, hogy például a friss diplomásokat ezek a dolgok is motiválják. Bekerülnek egy nemzetközi vérkeringésbe, amiből nagyon sokat tudnak tanulni kommunikációról, munkaszervezésről. Ezeket nem feltétlenül tanítják az iskolában, sokkal inkább a munka során lehet elsajátítani.

Nálatok hogy alakult a tavalyi év?

2020 nekünk is különleges volt, mert ugye indult az év a megfelelő célkitűzésekkel, tervekkel, aztán jött a Covid. Mi az első cégek között voltunk, akik hazaköltöztek, annak ellenére, hogy korábban nálunk nem volt hivatalosan engedélyezett a home office. Ennek főként az az oka, hogy olyan termékekkel dolgozunk, amelyek majd két év múlva lesznek elérhetők a piacon, így garantálnunk kell az ügyfelek felé az információ biztonságát. Természetesen a pandémia érkeztével nem volt kérdés, hogy a megfelelő előkészületek után mindenkinek céges laptopja legyen, és otthonról be tudjanak jelentkezni a kollégák az ügyfeleink adatbázisába, de ezt az IT csapat nagyon gyorsan lehetővé tette. Hosszú távon azt látjuk, hogy a heti 2-3 nap home office megmarad, mert ezt szeretnék a munkavállalóink, ez az egyik nagy felismerése az elmúlt időszaknak. A másik pedig, amire nagyon büszkék vagyunk, hogy senkitől nem kellett megválnunk. Persze volt olyan, hogy késő estig zajlottak a megbeszélések, hiszen ahogy változott a helyzet, annak megfelelően kellett döntéseket hozni, és ezzel párhuzamosan a HR csapat rengeteg kérdőívet küldött ki a kollégáknak, hogy lássuk, hogy élik meg mindezt. Szerencsére az jött ki, hogy ez a helyzet sokkal inkább növelte a lojalitásukat, ezek szerint álltuk a sarat.

Említetted, hogy szereted a kihívásokat, hát ez az volt…

Abszolút. Húsvét előtti szombaton még mentek a konferenciahívások, tervezgetések, hogy hogyan tudjuk megtartani az embereket.

Reméljük, hogy pár év múlva már egy izgalmas sztoriként tudunk erre visszatekinteni. Van olyan történeted a múltból, ami már megszépült?

Húú, nagyon sok van. Most az egyik, ami eszembe jutott, hogy jó néhány évvel ezelőtt volt egy nemzetközi projekt, ami miatt heti szinten utaztunk külföldre az egyik kollégámmal. Nem igazán értettük, hogy miért van szükség ilyen sűrű találkozásokra, de azért kitartóan mentünk körülbelül másfél hónapon keresztül, hajnalban indultunk és késő este értünk vissza Budapestre, ez jellemzően az utolsó járatot jelentette. Az egyik alkalommal viszont az átszállás során nagyon kellett sietnünk, hogy elérjük a csatlakozást, úgyhogy a kollégám futott elöl, én meg utána. Le is kellett vennem a magassarkút, és úgy futottam harisnyában a reptéren, hogy nehogy lemaradjunk a gépről. Hát ezt a mai napig emlegetjük. (nevet)

Nekem ez már mutatja, hogy miért vagy alkalmas erre a pozícióra, amit betöltesz. 🙂 De azért örülnék, ha te is megosztanál 1-2 dolgot, amiért szerinted te vagy a legjobb „jelölt”.

Bízom benne, hogy az elmúlt évek fejlődési görbéje választ ad erre a kérdésre. Az eddigi döntések jónak bizonyultak, és egy kiváló csapatot sikerült felépítenünk. Természetesen egy idő után ez nem csak az én egyedüli munkám volt, persze én vezettem, meg én raktam össze a csapatot, de közösen visszük előre a céget.

És, ha emberi tulajdonságokat kellene megnevezned?

Az egyik az empátia. Az utóbbi években megváltozott az emberek preferenciája, hogy milyen munkahelyen dolgoznának szívesen. Ha egy vezető ezt nem tudja átérezni vagy megérteni, és továbbra is olyan döntéseket hoz, mint 10 vagy 20 évvel ezelőtt, akkor azok már nem fognak működni. A másik pedig, nagyon kell tudni hallgatni és figyelni a másikra. Én szeretek sokat beszélni, de például egy megbeszélésen mindenkinek kikérem a véleményét, nagyon figyelem azt, hogy mi van a másik ember fejében. Nem egyszer, nem kétszer fordult elő, hogy a kollégáimat meghallgatva megváltoztattam a véleményem, mert észérvekkel meggyőztek.

Erre nem minden vezető képes…

Tőlem többször hallják a saját vezetőim, hogy „bocs, ezt most én néztem be”. Tudnunk kell belátni, ha tévedtünk.

Ez nagyon szimpatikus számomra, és az is, hogy, ha jól tudom, minden új kollégával beszélgetsz, mielőtt felveszitek. Ez tényleg így van?

Igen, ennek is van egyfajta evolúciós folyamata. Régen, amikor kevesen voltunk, nagyon mélyen benne voltam a kiválasztási folyamatban, aztán ahogy nőttünk, hátraléptem. Viszont rá kellett jönnöm, hogy annyira jó volt ismerősként üdvözölni az új kollégákat, volt már egyfajta kapcsolódás a kiválasztás miatt. Akkor elkezdtem gondolkodni, hogy szeretnék benne maradni a vérkeringésben.  És, ha már „people first company” vagyunk, akkor valahogy meg kell maradni az emberi kapcsolatnak az ajánlatadáskor is. Én ekkor találkozom velük először, egy kicsit beszélgetünk, és akkor már ismerősként tudom üdvözölni őket az első napjukon. Nekem fontos célom, hogy akárhányan is leszünk, mindenkit szeretnék névről ismerni a cégben. És azt gondolom, hogy, ha én ezt lényegesnek tartom, akkor az alattam lévő vezetők is annak fogják, ez pedig segít fenntartani ezt a nagyon jó légkört, amiben dolgozunk.

Gondolom, ez a szemlélet az egyik oka, hogy a kollégáid jelöltek az „Év Cégvezetője” díjra. Mit gondolsz, mi az, ami eljuttatott idáig?

Én azt gondolom, hogy nem csak az elmúlt év döntései állnak a háttérben, sokkal inkább a Semconnál eltöltött közel 14 évem elismerése ez a jelölés. Biztos, hogy közrejátszott minden, amit eddig felsoroltam, tehát ugye a munkahelyi légkör, hogy jó embereket veszünk fel, akiket megfelelően be is tudunk tanítani a tréningeken, és, hogy olyan döntéseket hozunk, ami a szervezetnek is stabil alapot ad, biztosítva ezzel a további növekedést. Nagyon sok minden benne van ebben a jelölésben.

És hogyan kell elképzelni a jelölési folyamatot?

A HR vezetőnk monitorozza, hogy mire lehet pályázni, hozza mindig az új ötleteket, lehetőségeket, és ő dobta be, hogy akkor neveznének engem. Kértem, hogy hadd aludjak rá néhányat, mert hirtelen nem is értettem, hiszen én csak teszem a dolgomat, most mi olyan nagyot csinálhattam, amiért jelölni kellene engem. Majd jött a heti management meeting, ahol szóba került a jelölés, és, hogy még gondolkodom rajta, de a Department Manager-eink rögtön rávágták, hogy ezen nincs mit gondolkodni.

De hát ez egy óriási elismerés…

Abszolút. Úgy gondolom, hogy egy cégvezetőnek stabilnak kell lennie, hiszen figyelik a reakcióimat, ha azt látják rajtam, hogy frusztrált vagyok, ők is aggódni kezdenek, de ha vidám vagyok, kisimult, akkor megnyugszanak, hogy minden rendben. A cégvezetőtől a legritkábban kérdezi meg valaki, hogy „Hogy vagy, hogy bírod, nem sok egy kicsit?”, és ez a jelölés az elismerése annak, hogy nekem sincs könnyű dolgom.

És jól bírod? 🙂

Igen!

Szeretnél egy ilyen inspiráló csapat tagja lenni? Jelentkezz Technical Writer-nek a Semconhoz, drukkolunk, hogy téged is hívjon a cégvezető az ajánlattal! 🙂

Ha még olvasnál a Semconról, tudj meg többet a vállalati kultúrájukról, vagy nézz bele a Department Managerrel készült interjúnkba!

Az interjút készítette: Bányai Nikoletta