Lelki egyensúly

Hogyan őrizhetjük meg lelki egyensúlyunkat, amikor folyamatosan változik körülöttünk minden?

Felgyorsult világunkban rengeteg változáshoz kell alkalmazkodnunk nap mint nap. Ezek nem szükségszerűen csak negatív változások. Ugyanígy a pozitív fordulatok, a lehetőségek is alkalmazkodást kívánnak meg, és a szélsőséges érzelmi állapotok, amik a változások hatására jelennek meg bennünk, kihívás elé állítják a mentális jóllétünk egyensúlyban tartását is. Cikkünkben éppen ezért olyan tippeket gyűjtöttünk össze, melyek a változások és a bizonytalanság közepette segítenek a jóllétünk fenntartásában.

 

A változásoknak van egy természetes lelki folyamata, mely egyébként hasonlóan zajlik le, akár egy gyász feldolgozása. Először a tagadás fázisa jelenik meg, amikor nem tudjuk vagy nem akarjuk közel engedni az új valóságot, aztán jön a düh fázisa, amikor intenzív negatív érzelmekkel harcolunk a változás ellen. Ezt követően elkezdünk alkudozni, hogy csak van valamilyen arany középút az új világ és a régi, megszokott világ között, talán megtarthatunk valamit abból, ami már bevált, amit már ismerünk. Aztán következik egy mélyebb érzelmi állapot, amit a depresszió szakaszának is neveznek a pszichológusok, mert valóban hasonló állapot jelenhet meg, mint a depressziónál. Ez a legtöbbször kell azonban ahhoz, hogy eljuthassunk az elfogadás fázisáig.

A fenti szakaszok természetesen nem mindig ilyen hangsúlyosak és a változás fontosságától, mértékétől is függ, mennyire éljük meg őket mélységeiben. Azonban fontos tudatosítani, hogy ha például megjelenik bennünk a félelem a bizonytalanságtól, a düh, a szomorúság, a kilátástalanság, akkor mindezek teljesen természetes részei a folyamatnak, hiszen valami olyan alakul át, ami eddig biztonságot, kiszámíthatóságot jelentett, és valami ismeretlen lép a helyébe: legyen az egy új életszakasz, egy új gazdasági helyzet, a háborús helyzet, egy kapcsolatunk megszakadása stb.

Mi az tehát, ami segíthet, hogy a változások során a lelki egészségünket is fenn tudjuk tartani?

1. Határozd meg, mi felett van kontrollod!

Amikor egy új helyzettel szembesülsz, próbáld meg megtalálni azokat a pontokat, ahol aktívan cselekedhetsz. Például, ha új munkahely után kell nézned, akkor gyűjtsd össze, hol tudsz jelentkezni állásokra, készítsd el az önéletrajzod stb. Ha azt a szituációt nézzük, hogy kiderül, kevesebb pénzből kell gazdálkodnod a jövőben, készíts prioritási listát azzal kapcsolatban, mire kell mindenképpen költened.

Annak a meghatározása, hogy mire van kontrollod, kijelöli a saját hatásköröd, azaz azt a részt, amivel dolgod van és amiért felelősséget vállalhatsz. Minden, ami ezen kívül esik, azzal csakis érzelmileg fogsz tudni megküzdeni és fokozatosan eljutni az elfogadás állapotába.

Tipp: azokat a tényezőket, amikre semmi kontrollod nincs, beleteheted egy képzeletbeli dobozba. Képzelj el egy dobozt és gondolatban helyezz bele minden olyan tényezőt, amely tőled független (pl. a háború, a kiszámíthatatlan gazdasági helyzet, az, hogy hány másik jó jelölt jelentkezik ugyanarra a pozícióra, mint te is stb.). Majd képzeletben told el magadtól messzire ezt a dobozt. Ez a képzelet-alapú (imaginatív) technika hatásosabb, mint gondolnád, ugyanis segít érzelmi távolságot képezni azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amiket nem tudsz megváltoztatni.

2. Adj teret az érzelmeidnek!

Engedd meg, hogy végigjárd a fent említett szakaszokat és az azokkal együttjáró érzelmeket. Csak úgy tudsz ugyanis az elfogadás fázisába lépni, ha megadod a teret az ellenállásnak és az intenzív érzelmeknek. Légy elfogadó a saját érzéseiddel kapcsolatban, amikor változáson mész keresztül: ez olyan, mint amikor egy tenger erősen elkezd hullámozni, azonban idővel szépen elcsendesül.

3. Találd meg az új helyzet pozitívumait!

Az, hogy egy helyzetet milyennek értelmezünk saját magunk számára, az egyénenként eltérő. Bármennyire is nehéz, keress egy perspektívát, ami épít téged. A hozzáállásodat ugyanis nagyban meg fogja határozni, hogy hogyan értelmezel egy-egy helyzetet.

4. Fejleszd a lelki ellenállóképességed!

A változásokhoz való rugalmas alkalmazkodás során nagy szerepe van annak, mennyire vagy reziliens, azaz lelkileg ellenálló. Mennyire ragadsz bele egy-egy nehézségbe vagy épp mennyire vagy képes a megoldásokra fókuszálni? A reziliencia képessége fejleszthető és hamarosan mi is érkezünk egy cikkel, ami erre fog fókuszálni.

5. Támaszkodj arra, ami már bevált!

Amikor valami változik körülöttünk, fontos, hogy legyenek olyan tevékenységek, jól bevált napi rutinok, melyekhez nyúlhatunk, melyek stabilitást és biztonságot adnak. Számodra mik ezek a tevékenységek, ezek az eszközök? Mi az, amivel – függetlenül a körülményektől – tudsz tenni a saját jóllétedért? Ha még nem találtad meg ezeket a módszereket, amelyek kifejezetten neked tudnak segíteni a mentális jólléted támogatásában és fenntartásában, ajánljuk figyelmedbe az önismeret és a mentális egészség kapcsolatáról szóló írásunkat.

5+1. A társas támogatás szerepe felértékelődik a változások során.

Keresd azoknak az embereknek a támogatását, akik fontosak számodra és akik képesek támogatni téged akkor, amikor bizonytalansággal kell megküzdened. Az, ha másoknak tudsz beszélni a folyamatról, a hozzáállásodról, a gondolkodásmódodról egy-egy helyzetről, már önmagában sokat tud segíteni, ahogy az is, ha olykor el tudsz szakadni a változással kapcsolatos gondolatoktól és valami egészen más tevékenységbe tudsz bevonódni azokkal, akiket szeretsz.

 

Novák Dóra pszichológus, tréner, coach