Evtervezok_Frissdiplomas.hu

Kedvenc évtervezőink – 6 füzet egy célokkal teli, tudatos új évhez

Mit adott neked 2021? Ha egy szóval kellene jellemezned, mi lenne az? Mennyire sikerült közel kerülnöd az általad kitűzött célokhoz? Mi az, amit 2022-ben szeretnél elérni és hogyan fogod ezt tenni? Válaszold meg az élet nagy kérdéseit a legjobb évtervezőkkel!

Ehhez hoztunk számotokra hasznos és egyben élményszerű évtervező eszközöket, melyek között vannak olyanok, melyeket néhány óra alatt, egy forró ital mellett tölthetsz ki, ráadásul ingyenesek is; de olyanok is, melyek majd a teljes 2022-es évedet végigkísérik, és újra meg újra emlékeztetnek a kitűzött vágyaidra, céljaidra.

Miért is hasznos az évtervező?

Összegezheted, áttekintheted, hogy mit sikerült megvalósítanod ebben az évben, miben fejlődtél, mik voltak a főbb sikereid. Értékelheted a megvalósulatlan célokat is, azok okán is elgondolkodhatsz, ami egyben segíti az új, reális célok kitűzését is. Rendszerbe foghatod a következő évi terveidet és segítségedre van abban is, hogy szokásokat és rutinokat alakíts ki. Mindemellett az önismereted fejlesztése és az életed alakulásának tudatosítása miatt is kifejezetten ajánlott az év utolsó napjaiban legalább néhány órát arra szánnod az áttekintésre.

A legjobb ingyenes, letölthető évtervezők

Cikkünk első részében három, ingyenesen letölthető évtervezőt mutatunk, melyek kitöltése néhány órát vesz igénybe.

1. YearCompass – az örök kedvenc

Forrás: https://www.yearcompass.com/

Az egyik legismertebb évtervező a YearCompass, mely online és nyomtatott formában is kitölthető. A 20 oldalas füzet első részében az előző évünkre reflektálhatunk irányított kérdéseken és gyakorlatokon keresztül, a második felében pedig a 2021-es céljainkat fogalmazhatjuk meg.

A füzet abban is segít a kérdéseivel, hogy ezek a célok ne csak álmok maradjanak, hanem azokat konkrétumokká tudjuk formálni. Az évtervező kitöltése akár egy közös program is lehet, ahogy a YearCompass alkotói javasolják: hívjuk át barátainkat, készítsünk teát és sütit, és érezzük jól magunkat a tervező kitöltése közben. A kitöltés után érdemes eltenni a füzetkét és a jövő év végén elővenni, hiszen így sokkal könnyebb lesz az éves célok kiértékelése.

 

2. Inspirációs napló – a vidám és szívmelengető évtervező

Forrás: https://www.urban-eve.hu/

Az Inspirációs napló elnevezésű évtervező egy vidám, barátságos füzet, mely kedves rajzaival igazán szívmelengető hatást kelt. Nagyon sok klassz dolgot tartalmaz: megtervezhetjük az énidőnket, ötleteket gyűjthetünk a rendszeres mozgáshoz, illetve az újévi fogadalmak megtervezéséhez és értékeléséhez is találhatunk hasznos oldalakat. Írhatunk magunknak levelet, van benne inspirációs lista és mini bakancslista is… a többi pedig maradjon meglepetés!

Az alkotó szerint az évtervezés nem egy olyan dolog, amit csakis december végén vagy januárban tehetünk meg: ha szükségünk van rá, vagy újraterveznénk, bátran vegyük elő évközben is ezt a füzetet! A céljaink rendszeres felülvizsgálata segít abban, hogy átgondoltabb és tudatosabb legyen az életünk, s olyan irányba haladjon, ami a legjobb számunkra.

 

3. Élj kreatívan! – szemléletformáló, kreatív munkafüzet

Forrás: https://www.eljkreativan.hu/

Bár ez nem egy kimondott évtervező, mégis, a munkafüzet kitöltésével felszabadíthatod kreatív energiáidat. Ez alapvetően az Élj kreatívan! című könyv kiegészítő eleme, de a könyv nélkül is jól használható. Van szó benne a fejlődési szemléletről, a változástól való félelem leküzdéséről, a belső ösztönzőerő megtalálásáról, a motivációról, illetve különböző kihívásokhoz is lehet csatlakozni. Ha tehát 2022-re szeretnél feltankolni kreatív erőforrásokból, ideje belevágni!

A legjobb határidőnaplók évtervezésre

A következőkben pedig olyan (talán eddig kevésbé ismert vagy teljesen új) évtervezőkről, kreatív, önismereti jellegű határidőnaplókról lesz szó, melyek 2022-ben nap mint nap társaitok lehetnek abban, hogy a céljaitok felé haladhassatok, hogy az önismereteteket bővíthessétek és a használatuk során élményeket szerezzetek egy tartalmas énidő keretében.

4. POKET évtervező

Forrás: https://www.facebook.com/poketzsebkonyvek

Idén először jelenik meg a POKET kiadásában egy évtervező, melynek mottója „Egy év-végtelen én”. Ez egy testreszabható, egyben hasznos tippeket, ötleteket adó napló, mely kicsi méretéből adódóan könnyen elfér szinte bármekkora táskában. Szintén tartalmaz kreatív feladatokat, elgondolkodtató idézeteket, játékos feladatokat.

 

5. Mind Art Journal – a kreatív önismereti napló

Forrás: https://mindart.hu/

A Mind Art Journal amellett, hogy alkalmas a mindennapok megtervezéséhez és a fontos határidők rögzítésére is, az alkotást és a kreativitást ötvözi a pszichológiával. A pszichológusok által készített kreatív évtervező egyszerre fejleszti az önismeretünket és egyszerre segíti a bennünk rejlő kreativitás kibontakoztatását is. A füzetben minden hónapban egy másik téma kerül fókuszba, legyen az énidő, reziliencia vagy tudatos időbeosztás.

 

6. Yellow Brick Road motivációs naptár

Forrás: https://www.facebook.com/yellowbrickroadmotivaciosnaptar/

Ez a napló nem csak a mindennapjaink tervezésére szolgál. Találhatunk benne hangulatfigyelőt, és különböző szokáskövetőket is, amik hozzásegítenek céljaink megvalósításához. Emellett idén is minden hónaphoz tartozik egy inspiráló, követendő személyiség, aki az adott hónap „nagykövete”. A heti és havi kérdések arra ösztönöznek minket, hogy a kitűzött céljainkat el is érjük, ha pedig akadályokba ütközünk, vizsgáljuk meg annak okát. Az alkotók fontosnak tartják, hogy a nagyobb célokat kisebb egységekre bontsuk le, és a kisebb sikereket is észrevegyük és megünnepeljük.

A 2021-es naptárban további újdonság, hogy szerepel benne egy „Ismerd meg magad” rész, mely 12 olyan kérdést tartalmaz, amely a személyiségünkre és az értékrendünkre vonatkozik, és amiket egyébként ritkán van alkalmunk átgondolni. A napló készítői a társadalmi felelősségvállalást és a környezetvédelem fontosságát is belecsempészték munkájukba.

 

Reméljük, a fenti évtervezők számotokra is jó társként szolgálnak majd egy tudatos, inspiráló, kreatív és célokkal teli 2022-höz! 🙂 Nagyon sok sikert kívánunk Nektek ehhez!

Szerző: Novák Dóra

Vélemény, hozzászólás?