Tesco_FrissDiplomas.hu

„Szeresd a munkád, építs karriert, és csatlakozz a Tescohoz!” – Interjú a Tesco Technology Budapest Hub vezetőjével (2. rész)

Mitől lesz valaki sikeres? És mitől lesz valaki sikeres a Tesco Technology-nál? Hogyan tudnak hatással lenni a világ összes Tescojának működésére Budapestről? És kik azok, akiket örömmel látnak a csapatban, hogy együtt haladjanak velük a világmegváltó célok felé? Sok kérdést feltettünk Fred Kuzelnek, a Tesco Technology Budapest Hub vezetőjének, mégis az volt az érzésünk, hogy még rengeteget tudna mesélni. Elhoztuk az interjú 2. részét is, ha még nem olvastad az 1. részt, kezdj azzal! 😊

 

Interjúalanyunk:

FredKuzel_FrissDiplomas.hu

Fred Kuzel

Head of Group Engineering – Europe, Tesco Technology

 

Hogyan kapcsolódtok a Tesco csoporthoz, illetve mi a te feladatod?

A két közép-európai technológiai központunkat vezetem, Budapesten 90-en, Krakkóban 170-en dolgoznak. Az én feladatom a Hub-ok felállítása volt, ami egészen az irodai beltér megtervezéséig kiterjedt, hogy melyik asztal hová kerüljön. Ez a tervezés a csapatok munkája mellett a jó hangulat fenntartása miatt volt fontos szempont. Nagyon jól működik nálunk az open door policy, bárki, akinek kérdése van, felteheti nekem is, szívesen segítek. A pozíciómat tekintve pedig én vezetem a szoftverfejlesztő részleget, ahol az e-kereskedelmi platformjaink funkcióinak fejlesztéséért felelek – ide tartozik minden, amitől jobb lesz a közép-európai és ázsiai weboldal.

Aktuális tendencia, hogy inkább az attitűdöt, mint a konkrét szakmai tapasztalatot részesítik előnyben a kiválasztás során. Mennyire jellemző ez a Tesco Technology-ra?

Mondjuk úgy, hogy 50-50%-ban fontos mindkettő. Amikor összeállítjuk a csapatokat, többféle képességet illesztünk össze úgy, hogy jó elegyet alkosson. Szükség van a „rocksztárra”, aki, ha nem is annyira acélos technikai kérdésekben, de nagyon megbízható, és borítékolható, hogy elvégzi a munkát. Szükség van a „szupersztárra”, aki hatalmas kreativitással rendelkezik, mindig van egy jó ötlete, de nem mindig viszi végig őket, illetve szükség van a többiekre a két véglet között. Jó, ha van egy humoros, nyugodt ember is a csapatban. Tehát a csapatok erejét a kollégák sokszínűsége és együttműködésre való képessége adja, a megfelelő összetétel kialakítása a manager feladata. Egy friss diplomás esetében nyilván nem várunk erős technikai tudást, cserébe kezdeményezőkészséget, kísérletező kedvet igen, valamint kíváncsiságot és sok-sok kérdést is. A technológiai ipar nagyon gyorsan változik. Tekinthet rá az ember munkaként és karrierként is. Akik munkaként tekintenek rá, ők felkelnek, ledolgozzák a munkaidejüket, és alig várják, hogy vége legyen. Akik karriert szeretnének, reggel az első dolguk a legújabb szakmai cikkek átolvasása, ők azok, akik hétvégén is foglalkoznak 2-3 órát a munkájukkal, van egy-egy kisebb saját projektjük és a munkájuk a hobbijuk is egyben. Mi a toborzás során őket igyekszünk megtalálni, akiken érezhető, hogy szenvedéllyel tudnak majd a feladatukkal foglalkozni. Akik könnyen fognak tanulni, egész egyszerűen azért, mert nekik nem munka, hanem szórakozás lesz. Senior szinten ez kicsit komplexebb kérdés, de a friss diplomások esetében abszolút azokat keressük, akikben ott van a tűz.

A sokféle attitűd sokféle embert is jelent. Melyek a legkülönlegesebb hobbik, amivel a kollégák között találkoztál? Te hogyan szoktál kikapcsolódni?

Számtalan különleges hobbija van a kollégáimnak, és nem akarom senkinek a titkait kikürtölni, de tényleg nagyon változatos. Van, aki borászkodik, van kutyatenyésztő munkatársunk, sokan szeretnek túrázni, vannak futó kollégák – nemrég volt egy céges futásunk, ahol több, mint harmincan vettünk részt, de többen sakkoznak, tőzsdéznek, szóval nagyon sok érdekes dolgot csinálnak. A magam részéről, én Kanadából származom, nagyon vonzanak a hegyek, szenvedélyes hegyibringás vagyok, szeretem a sziklamászást, de szeretek frizbizni is, ami az elmúlt 20 évben nagyon népszerű sport lett.

Jelenleg milyen munkakörökbe kerestek új kollégákat?

A most induló friss diplomás programunk mindenképpen érdekes lehet sokak számára, ennek keretében 8-10 új munkatársat várunk, természetesen külön csapatokba, így mindenkinek saját személyes mentora lesz, aki segíti a gyors fejlődésben. Keresünk medior és senior fejlesztőket is a Budapest Hub csapatába. A cél a 200 fős létszám Budapesten, ehhez most 80-88 fő tapasztaltabb kolléga felvételét tervezzük. Termékmenedzsereket, biztonsági szakértőket, rendszer-adminisztrátorokat, DevOp mérnököket, és rengeteg senior szoftverfejlesztőt keresünk főleg UI, Node és JAVA tapasztalattal.

Hány embert terveztek felvenni?

Igazából az új kollégák száma nincs limitálva. Globálisan 5-600 fő felvétele szükséges. Amelyik Hub gyorsabban tud nőni és nagyobb tudást tud felszívni, ott több csapat létesül. Ahogy a víz is a legkisebb ellenállás irányába folyik, úgy bővülünk mi is ott, ahol a leggyorsabban tudunk toborozni. Jelenleg 5 Hub működik globálisan, a budapesti és a krakkói mellett két központunk van az Egyesült Királyságban, egy pedig Indiában, Bangalore-ban. Szóval kb. 200 főre számítunk, de nagyon örülnék, ha 3-400 új kollégánk lenne Budapesten.

Mivel foglalkoznak az egyes csapatok?

Nagyon sokféle érdekes feladat van nálunk. Vannak, akik már 6 éve a weboldalt fejlesztik, de van most egy új csapatunk, akik nemrég indultak, ők például kármegelőzéssel foglalkoznak, hogy ne tudjanak fizetés nélkül termékeket kivinni az áruházból, más csapatok automatizálással foglalkoznak, legyen szó számlázásról, vagy beszállítói szerződésekről, de van logisztikai optimalizálással, szállítási útvonal optimalizálással foglalkozó csapatunk is. A legérdekesebb talán a kasszák automatizálása, ami globálisan 80 000 kasszát jelent jelen pillanatban, ezekre kell olyan szoftvert fejlesztenünk, ami ugyanolyan hatékonyan működik a rengeteg eltérő gépen. Ez eddig úgy működött, hogy az 5000 üzlet 80 000 kasszájához volt 1-1 pendrive, amin futott a rendszer. Egy-egy verziófrissítés hatalmas munka volt. Most minden látszik távolról a kezelőfelületen, látjuk a különböző típusú kasszákat, látjuk, melyik milyen verziót futtat, képes-e kezelni az új szoftvert, naprakész képünk van a rendszerintegrációról. Van egy laborunk, ahol tesztelni tudjuk az összes gép összes funkcióját az összes szoftverfrissítéssel. Ezt tényleg úgy kell elképzelni, hogy van egy robot, ami gombokat nyomkod, bankkártyákat helyez be a terminálokba, és teszteli a szoftver, valamint a fizikai rendszer működését a való életben. Ha minden jól működik, akkor kipróbáljuk két kasszával, majd a kasszák felével, végül frissítjük az egész sort, majd a többi üzletet. Így azért jóval egyszerűbb naprakészen tartani 80 000 gépet. Mindezt úgy, hogy akkor is működnie kell a rendszernek, ha áramkimaradás van. Gondoljunk csak bele, mi történik, ha a hálózati kapcsolat megszakad. Lezárhatunk 4 000 üzletet, amelyek egyenként 250 000 eurót termelnek percenként? Nyilvánvalóan nem. Mit tehetünk? Nos, minden egyes gép tartalmaz egy adatbankot, tehát egy AI kezel minden akciót, árat, még kasszáknál való fizetést is – úgy, hogy nem szükséges a hálózathoz csatlakoznia. A rendszer elmenti a kártya adatokat, az összeget, majd amint helyreáll a hálózat, levonja az ügyfél számlájáról a vásárlás összegét. Minden gép saját felhővel rendelkezik, ez adja a rendszer komplexitását, amit szervizhálózatnak hívunk. Ezt irányítjuk innen, a Budapest Hub-ból.

Ez nagyon izgalmasan hangzik! Milyen jó tanácsot adnál azoknak, akik jelentkeznek hozzátok?

Építsenek karriert, foglalkozzanak olyasmivel, amit szeretnek, mert ha olyasmivel foglalkozunk, amit szeretünk, az természetszerűen a mezőny élére fog repíteni, legyen az bármilyen terület. A legfelső 20% munkáját anyagilag nagyon megbecsülik, a siker nagyságrendi különbséget jelent. A szoftverfejlesztés világában nagyon gyorsan változik minden, ahhoz, hogy lépést tudjon tartani az ember, folyamatosan tanulnia kell, a saját szabadidejéből lecsípve. Ez nagyon nehéz, ha nem tud valódi szenvedéllyel hozzáállni. Tehát szeresd a munkád, építs karriert, és csatlakozz a Tesco Technology-hoz!

 

Többet is megtudnál a Tesco Business Services & Technology-ról? Olvass bele a Tesco Business Services közép-európai igazgatójával készített interjúnkba is! 1. rész, 2. rész