„Egy gyakornoki pozíció jó ugródeszka a főálláshoz” – Interjú az Audi Hungaria gyártástervező gyakornokával

Az Audi Hungaria csapatában dolgozni sokak számára lenne egy valóra vált „karrierálom”. Nem volt ezzel másként Hálám Roland, a gyártástervezés terület gyakornoka sem. Lehetőségünk adódott feltenni neki (jó)néhány kérdést az audis mindennapokkal, gyakornoki pályafutásával kapcsolatban, valamint a hamarosan induló mérnökversenyről is mesélt. Mérnök hallgatóknak kötelező olvasmány, egyébként pedig erősen ajánlott, különösen, ha te is el tudnád képzelni magad a vállalatnál! 🙂

 

Interjúalany: Hálám Roland, gyártástervező gyakornok

 

Először is arra szeretnélek kérni, hogy mutatkozz be, és mesélj egy kicsit, mivel foglalkozol!

Hálám Roland vagyok, 23 éves. A győri Széchényi István Egyetemen tanulok járműmérnöki szakon, most kezdem az utolsó félévem, emellett az Audi Hungariánál vagyok gyakornok Gyártástervezés területen, szeptembertől pedig főállásban folytatom a munkámat.

Milyen feladataid vannak?

Gyártósorokkal foglalkozunk a tervezéstől a megvalósításig, tulajdonképpen végigkövetjük a felépülésüket. Én ezen belül a 3-4 hengeres benzinmotorok gyártósoraihoz tartozom, jelenlegi feladatom elsősorban a gyártástervezők munkájának támogatása. Próbálok minél jobban belefolyni a mindennapi munkájukba, részt venni projektekben, jelen lenni a megbeszéléseken, de a gyártósor mellett is vannak feladataim, pl.: különböző mérések elvégzése, gépek tesztelése és ezek kiértékelése, szóval elég komplex feladatköröm van.

Honnan jött, hogy az Audi Hungariánál legyél gyakornok?

Már általános iskola után tudtam, hogy az Audinál szeretnék dolgozni, erre is építettem a középiskolai tanulmányaimat és az egyetemet. Biztos voltam abban, hogy audis gyakornok szeretnék lenni és a diplomám megszerzése után itt szeretnék főállásban is dolgozni.

Egyetemistaként még nem ismertem a gyártástervezés területet, ezért először nem is ebben gondolkodtam. A fejlesztésen szerettem volna dolgozni, egy pályázat révén jelentkeztem is, de nem nyertem felvételt, viszont bekerültem egy gyakornoki adatbázisba. Nem sokkal később felhívtak a Gyakornoki Program munkatársai, hogy lenne egy nyitott pozíció, amire a pályázatom teljesen megfelelne. Elmondták, hogy mi lenne a feladatom, én pedig úgy voltam vele, hogy miért ne.

Nem bánod, hogy nem az a terület jött össze, amit megpályáztál?

Egyáltalán nem, nekem nagyon bejött ez a terület, ezért mikor lehetőségem volt rá, hogy főállásra jelentkezhetek a gyártástervezésre, azonnal pályáztam.

Hasonló munkaköröd lesz, mint most, csak több feladattal?

Igen, ugyanúgy ennek a csapatnak leszek a tagja, csak kilépek a gyakornoki feladatokból, és egy konkrét gyártósor gyártástervezője leszek, miután végigjárom a kétéves betanulási fázist.

Ez egyébként nagyon tudatos karriertervezésre vall, ritkán hallok ilyet. Mi az, amiért ennyire szeretsz itt dolgozni?

A legújabb technológiák és a multinacionális környezet, ami az itteni munkát jellemzi, számomra nagyon szimpatikus. Szó szerint a legmodernebb gépekkel és eszközökkel dolgozhatok. Illetve mindig van fejlődési és előrelépési lehetőség, ami nagyon motiváló.

És milyen területeken lehet az Audinál dolgozni?

Mérnök hallgatóként számos területen van lehetőségünk dolgozni a vállalatnál, csak hogy párat említsek, fejlesztés, motor- és járműgyártás, minőségbiztosítás, logisztika. De ezen felül akár bölcsész, gazdász, jogász vagy informatikus hallgatók is találhatnak tanulmányaiknak megfelelő szakmai gyakorlati lehetőséget.

Mi kell ahhoz szerinted, hogy valakire hosszabb távon is számítsanak?

Szerintem a szakmai érdeklődés és tudás mellett az is nagyon fontos, hogy mennyire lehet egy gyakornokra feladatokat bízni, hiszen konkrét projektek közben lehet a leghatékonyabban tanulni. Ezenkívül a megbízhatóság és a nyitottság számít, véleményem szerint ezek a leglényegesebbek. Előzetesen én sem rendelkeztem a kellő szakmai tudással, viszont igyekeztem minél jobban beilleszkedni és a rám bízott feladatokat precízen és határidőn belül megcsinálni. Úgy gondolom, hogy emiatt is szavaztak nekem bizalmat. Egy gyakornoki pozíció nagyon jó ugródeszka lehet a bekerüléshez, de ehhez keményen kell dolgozni.

Milyen kritériumoknak kell megfelelni, ha valaki gyakornoknak jelentkezik?

Legyen aktív, nappali tagozatos hallgató. Érdekelje egy multinacionális nagyvállalat mindennapi élete és valós szakmai tapasztalatokat keressen. Valamint fontos, hogy aktív tagjává váljon a közösségünknek.

Mesélsz egy picit a kiválasztási folyamatról, hogy hogyan élted meg?

Miután beadtam a pályázatom, telefonon megkerestek, hogy érdekelne-e a jelenlegi területem, majd volt egy interjú, ahol több gyártástervezői csapatba is kerestek gyakornokot. Jó hangvételű volt a beszélgetés, igyekeztek megismerni, a gyakorlatvezetők is meséltek magukról, illetve a területről, elmondták melyik csapat mivel foglalkozik.

Egyszerű volt összeegyeztetni a sulit és a munkát?

Az elmúlt időszakban szerencsém volt, hogy nem volt jelenléti oktatás, ezáltal heti 5 napokat tudtam dolgozni. De egyébként is nagyon megértőek és rugalmasak a kollégák, tudják, hogy vannak egyetemi kötelezettségeink, és nem várják el, hogy mindennap bent legyünk. Vizsgaidőszakban kevesebbet tudtam dolgozni, de ez soha nem okozott problémát, mivel otthonról is volt lehetőségem dolgozni: reggel vizsgáztam, utána pedig itthonról folytattam a munkát.

És könnyen ment a beilleszkedés?

Szerencsére igen, egy nagyon jó, fiatalos csapatba kerültem, könnyen megtaláltam velük a közös hangot. Több munkán kívüli programot is szerveznek, amelyeken mindig részt veszek, így a beilleszkedés is nagyon gördülékenyen ment.

Ha az első 3 hónapra visszagondolsz, mit tudnál elmondani, hogyan épült fel a munkaköröd, hogyan kapcsolódtál be a feladatokba?

Az első 3 hónap nehezebben ment, mert a terület feladatköre rendkívül szerteágazó, valamint a folyamatok és a rendszerek is nagyon komplexek. A megbeszéléseken minden második szó németül volt, ezeket meg kellett szokni, de ahogy egyre több meetingre jártam, egyre több emberrel beszélgettem, egyre többet jártam le a sorra, elkezdtem felvenni a fonalat, és így egyre nagyobb felelősséget vállalhattam a feladatokban.

Mi volt az első sikerélményed?

Az első nagyobb munkám az volt, amikor jött egy német beszállító és egy új gépet hoztak. Az volt a feladatom, hogy támogassam őket, ha bármire szükségük lenne. Egész jól helyt álltam, és nagy sikerélmény volt számomra, hogy tudtam velük németül beszélni.

Gyakornokként mikortól van lehetőség nagyobb projektekbe bekapcsolódni?

Akár már az első hónap után. A beszállítói és konstrukciós megbeszéléseken gyakornokként is részt vehetünk, sőt ajánlott is, de az elején különösebb feladata nem lesz egy gyakornoknak, viszont annál több szakmai tudással gazdagodhat. Viszont, ha az elejétől kezdve ott vagyunk ezeken az egyeztetéseken, akkor akár 3-4 hónap után kaphatunk kisebb, önálló feladatokat a projekten belül.

Neked mi volt a kedvenc projekted?

A jelenlegi projektünket mondanám. Az egyik hengerfejsorra rendelünk új gépet, és ennek a konstrukciós megbeszélései kezdődtek el a beszállítónkkal. A paraméterek egyeztetése után pedig kezdődhetnek is a tervezési munkálatok. Hétről hétre tartunk megbeszéléseket az aktuális állapottal kapcsolatban, és amit én már nagyon várok, hogy a valóságban is láthassam a tervezői munkánk gyümölcsét.

Úgy hallottam, hogy lesz egy mérnökverseny hallgatóknak az Audi szervezésében, ebben milyen szerepet vállalsz?

Igen, ez lesz a Plan@Tech Challenge. Én is benne vagyok a szervezőcsapatban, mert úgy gondolom, hogy az egyetemistáknak jobban meg kellene ismerniük a gyártástervezés területét. Azért örülök, hogy részt vehetek a szervezésben, mert én gyakornoki szemszögből is tudom segíteni a csapat munkáját és a verseny sikerességét.

Hogyan zajlik majd a verseny?

Ez egy kétfordulós szakmai verseny mérnök hallgatóknak, akik gyakornokság előtt állnak, vagyis még nincs gyakornoki helyük, de szeretnének. Az 1. forduló online lesz, egyénileg kell helytállni többségében feleletválasztós kérdések lesznek, valamint egy-két kérdésre pár szóban kell válaszolni. A 2. forduló pedig már csapatban zajlik az Audi Hungariánál, exkluzív gyárlátogatással és csapatfeladatokkal egybekötve. Ott kerül majd ki az 5 győztes, a legjobbaknak gyakornoki pozíciót ajánlunk, valamint élményvezetéssel gazdagodnak. Akik bejutnak a második fordulóba, nekik egy nagyobb Audis ajándékcsomaggal készülünk, illetve az első 100 helyezettet egy kisebb ajándékcsomaggal jutalmazzuk

Ki az, akinek érdemes nevezni erre a versenyre?

Aki az Audinál szeretne dolgozni, annak mindenképp, de aki ebben a szakmában akar elhelyezkedni, annak az önéletrajzban is jól mutat, hogy részt vett egy ilyen versenyen. A résztvevők sokat tanulhatnak, megismerhetik a vállalatot, és értékes nyereményekkel térhetnek haza.

Magyarul fog zajlani a verseny?

Igen, magyarul lesz, a német nyelvtudás nem is kötelező.

Ezt akartam is kérdezni, hogy összességében mennyire szükséges a német nyelvtudás…

Ajánlott, de nem kritérium. A szakterületünkön szoros együttműködésben dolgozunk az anyavállalat kollégáival, így egyértelműen interkulturális környezetben dolgozunk, ami nem csak a vállalaton belül, de a beszállítói környezetben is jellemző. Aki nyitott a nyelvtanulásra, annak van lehetősége házon belül fejlődni, akár on the job vagy a vállalat által felkínált, gyakornokok számára is elérhető nyelvtanfolyamokon keresztül.

Mit tanácsolnál azoknak az egyetemistáknak, akik fontolgatják, hogy az Audi Hungariához menjenek dolgozni?

Mindenképp ajánlom nekik, ha érdeklődnek az autók és a motorok iránt, illetve, ha modern munkakörnyezetben, hozzáértő szakemberekkel szeretnének dolgozni egy biztos munkahelyen.