„Aki kíváncsi, és megvan a technológiai érdeklődése, annak lesz helye nálunk” – Interjú az Aleido vezetőivel

Interjúalanyok:

Imre Aliz – HR vezető
Kiss Péter – Country Manager

Korábban több interjút is készítettem a Semcon csapatával, a tavalyi évben azonban kettéválás és tulajdonosváltás is történt, így a termékdokumentációk készítésével foglalkozó csapat az Aleido brand alatt folytatja munkáját. Bár októberben tulajdonképpen a 0. születésnapját ünnepelte a cég, azonban az értékek és a vállalati kultúra nem változott jelentősen.

Nagyon sokszínű a csapat, van köztük informatikus, biológus, zenész, vegyész, autószerelő, bölcsész, cukrász, és még sorolhatnám. Különbözőek, de mégis hasonlítanak, abban mindenképp, hogy mindenki bátran önmaga lehet. És hogy milyen egy ennyire bizalmi kultúrára építő munkahelyen dolgozni? Kiderül az interjúból, melyben Kiss Péter Country Manager-t, és Imre Aliz HR vezetőt kérdeztem. 😊

Mielőtt belecsapnánk, muszáj feltennem a kérdést, hogy mi áll a vállalati átalakulás hátterében…

Péter: Sokat lehetne erről beszélni, de igyekszem röviden. A Semcon két különálló üzletága, a Product Information és az Engineering and Digital Services az elmúlt években jelentős növekedésen ment keresztül és az utóbbi időben azt láttuk, hogy két külön cégként – Semcon és Aleido – még jobban tudnánk fejlődni, még jobban meg tudnánk mutatni az erősségeinket. A szétválást természetesen rengeteg munka előzte meg, de nagy örömünkre nem fordultunk 180 fokot, a nyitottság és a „people first” megmaradt.

Aliz: Az emberközpontúság, ezen belül az együttműködő, befogadó és a jó emberi kapcsolatokat hangsúlyozó kultúra most is jellemez minket, de emellé jött egy további érték mint a megoldásorientált, előremutató gondolkodás és innovatív szemlélet, amit egy, az angol szótárakban sem található szót használva úgy fejezünk ki, hogy „be the possibilitarians”. Valójában eddig is így gondolkodtunk, csak nem volt így egyértelműen kimondva.

Az újonnan belépő kollégák mit érzékelnek mindebből?

Aliz: Az emberi kapcsolatokban a bizalom nagyon fontos része a mindennapjainknak, erre jó példa lehet, hogy a home office nálunk még mindig úgy működik, hogy minden csapat eldöntheti, hogy egy héten hány napot szeretne az irodában tölteni.

Péter: Ezt a szellemiséget az új kollégák is megkapják már az első naptól kezdve. „We operate on trust” – ezt ígérjük nemcsak a munkavállalóinknak, hanem az ügyfeleinknek is.

Aliz: A visszajelzések alapján rögtön feltűnik az új belépőknek, hogy nálunk tényleg lehet kérdezni. Sőt, nem csak lehet, hanem menő kérdezni.

Vannak olyan dolgok, amiket vissza is jeleztek a munkavállalók, hogy nagyon szeretik a cégben – akár a megújulás kapcsán?

Aliz: Talán, ami elsőként visszajött, az az emberközpontúság – és az is, hogy remélik, ez nem fog elveszni az átalakulás során. A másik, hogy hozzánk bárki csatlakozhat, gyakorlatilag végzettségtől függetlenül. Persze van azért néhány szempont, hiszen van egy elég összetett kiválasztási folyamatunk, illetve az angol nyelvtudás nagyon fontos, de egyébként nagyon diverz a csapat. Dolgozik nálunk cukrász, kéményseprő, informatikus, vegyész, pszichológus, zenész, sőt egyik munkatársunk az orvosi egyetemet hagyta félbe, mielőtt idejött.

Akkor úgy látom, van, ami nem változik. Gondolok itt a sokszínű csapatra, vagy a „people first” mentalitásra. De említhetném a szakmai előremenetelt is, Péter ez nálad látványosan tetten érhető, hiszen te is technical writer-ként kezdtél 10 éve…

Péter: Igen, azt a korábbi interjúban is részletesen taglaltuk, hogy a cég által adott learning & development, valamint az önfejlesztés kombinációja nagyon hatékonyan működik. És fontos, hogy tudjuk, milyen irányba kell tanulni, most különösen igaz ez. Fél évente jönnek ki új eszközök, technológiák, amik átírhatják a folyamatokat, a vezetést, vagy akár a teljes szakmát. Én azt látom a kollégáknál is, hogy az idő- és energiaráfordítás többszörösen megtérül.

Aliz: Valójában a rugalmas hozzáállás a kulcs, hiszen lehet, hogy teljesen másként kell csinálni dolgokat, mint ahogy megszoktuk. És azt gondolom, mi előszeretettel veszünk fel olyan embereket, akik szeretnének megtanulni valami újat, amiről semmit nem tudnak.

Péter: Az innovációnak nagyon fontos eleme, hogy merjünk hibázni. Tehát, ha 6 hónapig csinálunk valamit, de mégis más irányba kell menni, akkor merjük félretenni. És ehhez kell szerintem egy nagyon stabil mindset szervezeti szinten, hogy ettől senki ne kapjon sikítófrászt, és ne úgy tekintsenek rá, hogy minden megy a kukába.

Milyen munkakörökbe vártok új kollégákat?

Aliz: Egy álláskeresőnek feltűnhet, hogy szinte folyamatosan toborzunk Technical Writer munkakörünkbe. Nálunk szinte mindenki ebben a pozícióban kezd, és ha elsajátította a szakma alapjait, innen léphet tovább akár senior szakmai, akár Information Designer, Information Architect vagy a vezetői karrier irányába. Mindebben rengeteg támogatást, képzést és mentoringot biztosítunk.

Péter, ha már említetted a 3 éve készült interjút, akkor kérlek mesélj egy picit arról, hogy hogyan változott a munkád azóta. Feltételezem, jelentősen, hiszen akkor még Department Manager-ként voltál jelen, most pedig a cég elsőszámú magyarországi vezetőjeként kérdezlek…

Péter: December óta sokminden megváltozott. (nevet) Ami egy nagyon érdekes átalakulás számomra, az az, hogy ugyanazokat a megoldandó ügyeket és elvárásokat most egy másik oldalról látom. 5 hónapja vagyok ebben a pozícióban, még szokom, de nagyon élvezem.

Viszont a cégnél már több mint 10 éve dolgozol, így azért megvan egyfajta bizalom az irányodba…

Péter: Igen, legalábbis remélem. 🙂 Van az a sokat idézett mondat, hogy attól, hogy valami nem az én hibám, még az én felelősségem. Ez egy olyan szemlélet, ami Country Manager-ként még inkább hangsúlyt kap.

Van olyan dolog, amit jó lett volna tudni már a pályád elején?

Péter: Az rosszul hangzik, hogy nem változtatnék semmin?

Arra célzok, hogyha valaki most kezd nálatok, mire érdemes odafigyelnie a sikeres előremenetel érdekében…

Péter: Szerintem az a kulcs, hogy az ember szeresse, amit csinál. Persze van olyan része, amit nem élvezünk, az is hozzátartozik, de az arányok lényegesek.

Volt olyan pont, amikor ki akartál lépni?

Péter: Nem. Voltak nehéz pillanatok, de kilépni nem. Fontos, hogy legyen arra képességünk, hogy hátralépünk és „kizoomolunk” egy kicsit. Nekem az általában segített, ha végiggondoltam, hogy ez most átmeneti nehézség, ami elmúlik. És meg kell élni a „mikrosikereket” is.

Téged egyébként motivál az elismerés?

Péter: Persze, de szerintem demagóg lenne azt mondani, hogy nem.

Akkor úgy kérdezem, hogy téged demotivál, ha nem kapsz elismerést? 🙂

Péter: …hú, de jól megforgattad. Hogy is fogalmazzak, a direkt elismerés, hogy „Ez jaj de jó volt, Péter”, ennek a léte vagy nemléte sem motivál vagy demotivál jobban. Viszont, ha indirekt visszajut hozzám, hogy de jól sikerült ez a weboldal, folyamat vagy bármi, és lehet, hogy közben van hat másik ember, aki dolgozott rajta, engem az motivál. Számomra inkább a hatás fontos, amit elérünk.

Azért vagyok erre kíváncsi, mert ahogy említetted, Country Manager-ként nincs Magyarországon közvetlen felettesed, viszont szerintem fontos lenne a visszajelzés ebben a pozícióban is.

Péter: Az a mindenkori cél, hogy a menedzsment tagjai, vagy igazából bárki a cégből visszajelezhessen akkor is, ha ellentétes a véleménye az enyémmel. Ez benne van a kultúránkban.

Aliz: Szerintem az is egyfajta feedback, hogy egy management meetingnek milyen a flow-ja és mennyire nyílt a kommunikáció. Nincs olyan, hogy ne mondanánk azt a Petinek, hogy ez nem jó ötlet, vagy nem értünk egyet vele csak azért, mert ő a Country Manager.

Péter: Az ilyen beszélgetéseket „szeretem”, amik így kezdődnek… (nevet)

Viszont egy új belépő számára ez nagyon is pozitív, hogy a kétirányú kommunikáció megvan a cégben…

Aliz: Abszolút, szerintem minden szinten megvan.

Péter: Igen, inkább arra kell figyelnünk, hogy elképesztően kritikusak vagyunk magunkkal szemben. Rengeteg dolgot leteszünk az asztalra, de nehezen tudjuk megünnepelni a sikereket, ebből a szempontból fejlődnünk kell.

Hogy látjátok a Z generáció bevonását a céges kultúrába?

Péter: Szerintem generációktól függetlenül történt egy általános bezárás a fejekben a pandémia alatt, amiből mindenkinek máshogy sikerült kinyitni, ha sikerült egyáltalán. Nekem az a tapasztalatom, hogy sokan az első munkahelyen ismerik fel azokat az elvárásaikat, amiket addig talán saját maguknak sem fogalmaztak meg. Ekkor jönnek rá, hogy nem a Macbook-tól, a csocsótól, meg az állítható asztaloktól lesz jó egy munkahely. Kevesebb az emberi kapcsolat, de felértékelődött, én azt gondolom.

Szerintem ti ezért céges szinten is tesztek…

Péter: Igen, van egyfajta integráló szerepünk, különösen a pályakezdőknél. Ott vagyunk velük amikor rájönnek, milyen is egy munkahely, milyen a hibrid munkavégzés, mit érdemes az irodából és mit érdemes otthonról végezni. Tapasztaljuk sokszor, hogy elindulunk a „jaj, de jó, mindig otthonról fogok dolgozni” hozzáállástól, majd eljutunk oda, hogy „bárcsak többet járna be a csapatom, jó bent is lenni”. Amíg heti 5 napot jártunk be, a kultúra tulajdonképpen épült magától. Ez most nehezebben működik, többet kell érte tudatosan tenni.

Aliz: Mindig megkérdezzük az újakat a próbaidő végén, hogy mit üzennének azoknak, akiknek ez az első napjuk, és azt szokták mondani, hogy jöjjenek be többet az irodába. De közben meg a home office-t is nagyon szeretik, ez a jó ebben, hogy ad egyfajta rugalmasságot a rendszer.

Mit gondoltok, jelenleg milyen típusú ember találja meg a számítását nálatok?

Péter: Az jutott eszembe, hogy jöjjenek a kíváncsiak. Aki kíváncsi, és megvan benne a technológia iránti érdeklődés, annak helye lesz nálunk, úgy gondolom.

Aliz: A tanulási vágy mindenképpen fontos. Az újak mellett folyamatosan ott van egy mentor, aki végig fogja a kezüket virtuálisan, így mire önállóvá kell válni, addigra meglesz a szükséges magabiztosság.

Érdekes, hogy nem az álláshirdetésben fellelhető frázisokat kezdtétek sorolni…

Aliz: Tudunk olyat is, de a Technical Writer hirdetésünkben minden le van írva. 🙂

Ez jól mutatja, hogy a személyiség mennyire fontos szempont nálatok.

Aliz: Igen, ez nagyon érdekes, mert sokszor visszajelzik, hogy „körbenéztem, és azt láttam, hogy mindenki olyan, mint én”. De közben meg nagyon diverz a csapat. Lehet, hogy az a közös pont, hogy mindenki másmilyen. (nevet)

Vagy, hogy mindenki önmaga lehet…

Péter: Igen, ez jó! És ami nagyon fontos, hogy egyik kollégánál sem érzem azt, hogy maszkot tenne fel, vagy meg kellene erőltetnie magát, hogy képviselni tudja a céget. Ezzel megint csak arra tudok visszautalni, hogy kell, hogy az ember élvezze, amit csinál. De az úgyis kijön, ha ez nincs meg, az meg nem cél, hogy bárki meghasonuljon.

***

Ha te is szívesen dolgoznál az Aleido csapatában, tudj meg többet a Technical Writer pozícióról, és jelentkezz!

Az interjút készítette: Bányai Nikoletta

frissdiplomas.hu-nál mindent megteszünk azért, hogy élménytelibbé és egyszerűbbé tegyük az elhelyezkedés, a karrierépítés folyamatát. Az egyetemistáknak és pályakezdőknek szóló karrierportálunk mellett tevékenységünk legújabb eleme Magyarország első élményközpontú állásbörzéje, a JOBVERSE Állásbörze. Csatlakozz, és emeld a karriered a következő szintre velünk! Tetszett a cikk? Küldd el valakinek, akinek szintén hasznos lehet!

Ha ismersz olyat, akinek jól jönne ez a lehetőség, oszd meg vele ezt a cikket! 🙂