Érezted már azt, hogy szeretnéd ezt a világot jobbá tenni?
Gondoltál már a saját jövődre vagy a családod jövőjére?
Mi fog történni ha most nem cselekszünk és nem vállalunk felelősséget a tetteinkért?
Vendégcikk
Mi mindig ezeket a kérdéseket tesszük fel magunknak, mivel mi, a fiatalok vagyunk azok, akik a kulcsai egy jobb jövőnek és akik felelősséggel tartozunk a jövőnkért – a családunk, a közösségünk, az országunk és a világunk jövőjéért.
Ez az egyik ok, amiért a Changemakers Youth Forum megalkotásra került. A GiLE Foundation által október 1-jén idén is megrendezésre kerül a Changemakers Youth Forum. A fórumot 2022-ben három másik szervezettel együtt rendezik meg. Ezek nem mások, mint az AIESEC in Hungary, Erasmus Student Network és az International Diplomatic Student Association. Az esemény célja, hogy olyan témákat feszegessen, amik jelenleg a legaktuálisabbak hazánkban, érdeklik a fiatalokat, és amikről tanulva mi is változást hozhatunk létre a közösségeinkben és az országunkban. Szeretnénk valami maradandót létrehozni, amit a résztvevők magukkal vihetnek az eseményről, hiszen úgy gondoljuk, hogy a fiatalok a kulcsai egy jobb jövőnek. A fórum ennek fényében lett megtervezve és azt a célt szolgálja, hogy a törekvő, változást előidézőket és az újítók következő generációját motiválja szórakoztató és emlékezetes módon. Ennek elérése érdekében olyan lehetőségeket biztosítunk, ahol a résztvevők fejleszthetik képességeiket és tanulhatnak a korábbi generációktól, a tudásukat megosztva. Célunk egy olyan közösség létrehozása, amely képes kollektíven megoldani bármilyen társadalmi vagy környezeti kihívást Magyarországon és külföldön egyaránt.
Idén a Changemakers Youth Forum 3 fő témája a mentális egészség, a sokszínűség és befogadás, illetve a fiatalok szerepe és vezetése a mai modern világban.
Úgy gondolom senkinek nem új fogalom a mentális egészség, hiszen a mai felgyorsult és stresszes mindennapokban az egyik legfontosabb, hogy tudjunk megállni, pihenni és magunkra is figyelni. Az eseményen különböző workshopok és panelbeszélgetések témája is ez lesz, aminek célja a pozitív mentális egészség elősegítése, hogy a résztvevők megértsék a saját szükségleteiket, alkalmazkodni tudjanak a változásokhoz és eligazodjanak az élet nehezebb időszakaiban is.
Emellett helyet fog kapni a sokszínűség és a befogadás témája is, hiszen most már egyre több kisebb-nagyobb cég kezd nyitottabb lenni arra, hogy különböző nemzetiségű embereket alkalmazzon, akik teljesen más hátérrel és nézőponttal rendelkeznek. Nagyon fontos megérteni, miért is elengedhetetlen, hogy nyitottak és befogadóak legyünk másokkal, így erre kaphatunk választ a cégvezetőktől és az alkalmazottaktól a Fórum során.
Az utolsó pedig – amiről már egy picit beszéltünk -, az a fiatalok szerepe. Szeretnénk bennünk erősíteni az összetartozás érzését és ösztönözni őket arra, hogy változtassanak, merjenek felszólalni, elmondani a véleményüket és kipróbálni magukat különböző vezetői pozíciókban. A már említett szervezetek mind fiatalokból állnak össze, akik együttesen, közös erőből szervezik ezt az eseményt, így még jobban magunkénak érezzük ezt a témát és a Fórumon meg is osztjuk a tapasztalatainkat, véleményünket.
Tehát ha Te is szeretnél hozzájárulni egy jobb jövőhöz és érdekelnek a fent említett témák, akkor a Changemakers Youth Forum a Te helyed! Nagyon reméljük, hogy Veled is találkozunk október 1-jén!
Regisztrálj ezen a linken és biztosítsd be a helyed! Több információért pedig látogass el a honlapunkra: https://cyf.hu/ és kövesd be a Facebook eseményünk itt!