BGE_Frissdiplomas.hu

3+1 (mesteri) indok, hogy miért szerezz mesterdiplomát

Gondolkoztál már azon, meddig szeretnél eljutni tanulmányaidban? Megállsz az alapoknál, vagy akár megszereznéd a doktorit is? Esetleg úgy érzed, minderre nincs lehetőséged munka mellett? Szerintünk ne állj meg félúton, jelentkezz mesterképzésre! Cikkünkben BGE-s hallgatók érveit gyűjtöttük össze neked, hogy segítsünk a döntésben.

 

1.Mesterdiploma = jobb alkupozíció, magasabb fizetés

Kezdjük talán azzal, ami biztosan foglalkoztat téged is rövid- és hosszútávú szempontként, vagyis a fizetéssel. „Amire ebben a két évben szert tesz az ember, jobb alkupozíciót biztosít egy állásinterjú során” – fogalmaz tűpontosan Budai Árpád, aki a BGE Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán elvégzett turizmus-vendéglátás alapszakot követően a mesterszakos tanulmányait is az egyetemen folytatta. És ez valóban így van; mivel egyre többen szereznek diplomát alapképzésen, és ehhez képest viszonylag kevesen végzik el a mesterképzést, megfigyelhető, hogy utóbbiakat előnyben részesítik a munkaerőpiacon, és a mesterdiplomával rendelkező munkavállalók jelentős hányada többet keres azoknál, akik csak BA-s oklevéllel rendelkeznek. Tehát ha hosszútávon gondolkodsz karrierépítésben, és szakmai és anyagi előre lepésre vágysz, akkor irány a mester!

2. Bővülő látókör, tudás és rugalmasság = hosszútávú sikerek

„Mi lehetne jobb befektetés annál, mint hogy képzed magad?” – teszi fel a tökéletes kérdés-állítást Fehérvári Orsi, a BGE Pénzügyi és Számviteli Karának volt mesterképzéses hallgatója, aki jelenleg egy szoftverfejlesztő cég középvezetőjeként dolgozik, közben pedig saját vállalkozását építi. Mivel folyamatosan változik a munkaerőpiac, nagyon fontos, hogy 10, 20 vagy akár 50 év múlva is tudj alkalmazkodni a gazdasági és munkaerőpaci kihívásokhoz a teljes karrierutad során. A folyamatos tanulás és saját magad tudatos fejlesztése ma már valóban az élet elengedhetetlen része, a mesterképzés pedig pont erről szól; a networking, a táguló látókör, az új impulzusok mind-mind csak előnyödre válnak.  Napjaink trendjét követve tehát nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy ne képezzük magunkat. Ugye, te is így gondolod?

3. Tanulás is, munka is, buli is, mesterszakon is

„A mesterképzés számos élethelyzetben páratlan előnyt biztosít” – emeli ki Szincsák Gergő, aki nemrég fejezte be a mesterképzést a BGE Külkereskedelmi Karán, nemzetközi gazdaság és gazdálkodás szakon. Nem mellesleg az előkelő 2. helyen végzett az OTDK-n, ahol pályaművét több publikációs lehetőséggel is díjazták. Gergő szerint a mesterképzés előnyt biztosít azok számára, akik ügyesen sáfárkodnak lehetőségeikkel. Ki ne szeretné például még két évvel megnyújtani a gondtalannak tűnő iskoláséveket? A mesterképzés bőven elvégezhető munka mellett is, és ha kellőképpen agilis vagy, a vállalati együttműködések, akadémiai pályázatok és ösztöndíjak, mecenatúrák keretében szuper kapcsolatokra tehetsz szert, és különféle díjakhoz és elismerésekhez, nem ritkán még bevételhez is juthatsz!

+1 Feszegesd a határaid!

A mesterszak elvégzésével ezt akár szó szerint is értheted. Lehetőséged nyílik ugyanis más képzésen, más karon, sőt más egyetemen, vagy akár külföldön is tanulni. A doktori iskolához is a mesterdiploma a belépő.

Ha úgy érzed, készen állsz a mesterre, akkor tanulj tovább a BGE-n, akár munka mellett is elvégezhető, gyakorlatorientált képzéseinken! Jelenleg 2 nyelven, összesen 9 féle mesterképzés érhető el a nemzetközi tanulmányoktól, a vezetés-szervezésen át a turizmus-menedzsmentig és a vállalkozásfejlesztésig.

Ha maradtak kérdéseid, akkor kövess minket ITT, és gyere el a nyílt napjainkra!

Mesterképzéseinkről ITT, nyílt napjainkról pedig ITT tájékozódhatsz.