Bosch

„A Boschnál már gyakornokként elkezdheted építeni a karriered” – Interjú Tóth Leventével, a Bosch hatvani telephelyének adatelemzőjével.

Milyen lehetőségek várnak a gyakornokokra és a pályakezdőkre a Boschnál? Miért jó itt dolgozni és mire számíthat az, aki náluk vág bele a szakmai tapasztalatgyűjtésbe? Interjú Tóth Leventével, a Bosch hatvani telephelyének adatelemzőjével.

 

Mesélnél kicsit a Boschnál betöltött munkakörödről? Hogy néz ki egy átlagos munkanapod?

Egerben az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen végeztem programtervező informatikus szakon. Tavaly december 1-jén kezdtem ebben a főállásban mint Data Steward – ez magyarul adatelemzőt jelent. Ennek a pozíciónak a létrejötte a Big Data-nak köszönhető, ami röviden összefoglalva annyit jelent, hogy rengeteg olyan adat termelődik, aminek a megértése nagyon nehéz és ehhez finomítani, fel kell dolgozni őket. Adatbázisok kezelésével foglalkozom – pontosabban adattisztítással, adatgyűjtéssel, adatfeldolgozással, adatvizualizációval és kapcsolatok kialakításával a rendszer és az adatbázis között (data pipeline), hogy folyhasson a kettő között az információ. Mindemellett kaptam koordinátori szerepet is, ami annyit jelent, hogy én vagyok a felelőse annak, hogy az osztályon lévő Big Data és az ipar 4.0-val foglalkozó témákat bemutassam és én tájékoztassam az osztályt, hogy ezek a projektek hogyan haladnak. Az ipar 4.0 a negyedik ipari forradalomhoz kapcsolódik, az úgynevezett fizikai határok lebontását jelenti digitalizálás révén, ami hatékonyabb, versenyképesebb termelést biztosíthat.

Említetted, hogy tavaly december óta vagy a Bosch csapatában főállásban. Előtte esetleg más formában voltál jelen a vállalat életében?

Igen, én már korábban is a Boschnál dolgoztam, 2 évet volt lehetőségem gyakornokként dolgozni, de teljesen más területen. A gyakornoki pozíció neve „Programozó mérnök gyakornok” volt. Az akkori osztályon folyamatmérnökök közé kerültem, tehát én voltam az egyedüli programozó és igazából a mérnök kollégák mindennapi munkáját támogattam, megkönnyítettem különböző kisebb programok készítésével. Betanított feladataim is voltak, például adatok előkészítése majd azokból statisztikák, kiértékelések készítése. Végül nem ezen az osztályon váltam főállású munkavállalóvá, hanem egy külön területre pályáztam.

Van valamilyen kitűzött karriercélod, amit a közeljövőben el szeretnél érni a vállalatnál?

Jelenleg elégedett vagyok, de szeretnék a szakmában minél több tapasztalatot szerezni és minél jobban szélesíteni a tudásomat, emellett kapcsolatokat is szeretnék építeni.

Milyen készségekkel és képességekkel tud valaki jól érvényesülni a Boschnál?

Szerintem nagyon fontos a megbízhatóság, a szorgalom, a rugalmasság és hogy akarjunk fejlődni, legyünk motiváltak.

Szerinted hogyan lehet valaki jó munkavállaló pályakezdőként? Mit tanácsolnál azoknak, akik pályájuk elején vannak?

Kulcsfontosságú a motiváció a leendő első munkakör vagy szakma iránt. Pályakezdőként nem kell megijedni, ha egy adott dologban még nem vagyunk tapasztaltak. Véleményem szerint ha látják az interjúztatók is, hogy motiváltak vagyunk és fejlődni szeretnénk, több esélyünk van a sikerre.

Neked mi segített legyőzni pályakezdőként a félelmed, amikor kikerültél a munkaerőpiacra?

Aki sokat segített, az a főnököm. Ő nagyon sok tanácsot adott és biztatott, hogy ne féljek. Például ő mondta azt is, hogy ez csak egy állásinterjú, nem egy záróvizsga ahol nehezebbnél nehezebb kérdésekre kell válaszolni, hanem saját magadat kell megmutatni, hogy miért téged válasszanak.

Van valamilyen tanulságos vagy vicces történeted abból az időszakból, amikor álláskereső voltál?

Szerencsére nem kellett cégen kívül interjúznom. Miután végeztem a sulival, szerettem volna minél hamarabb főállásba kerülni. Ahol gyakornok voltam, ott sajnos nem volt erre lehetőségem, így másik osztályt kellett keresnem. Eleinte nem találtam ilyet, aztán egy nap ebéd közben egyszer csak felhívtak. Ez egy gyors telefonos interjú volt, ami elég hirtelen érintett, de azt az állást nem én nyertem el.

Ezután a gyakornoki felettesem felhívta a figyelmemet egy új nyitott pozícióra a hatvani gyáron belül. Itt rövid időn belül visszajeleztek, majd egy sikeres állásinterjú után el is kezdhettem dolgozni az új osztályon.

Mi az, ami miatt szeretsz itt dolgozni?

Ami miatt nagyon szeretem a Boscht, az a légkör. Nagyon fontos, hogy az ember jól érezze magát a munkahelyén, hiszen elég sok időt töltünk itt. Én szerencsésnek mondhatom magam, mert a mostani és a korábbi osztályt is nagyon szeretem és jó a hangulat. Van lehetőség otthoni munkavégzésre is, de előnyben részesítem az irodai létet. Szerintem sokkal jobban megy úgy a munka, ha körbevesznek a munkatársaim.

Milyen lehetőségek vannak a Boschnál a gyakornokok számára?

A gyakornokok sok tapasztalatot tudnak szerezni, tanulhatnak teljesen új dolgokat is, kapcsolatokat építhetnek és együtt dolgozhatnak a főállású munkatársakkal. Beleláthatnak abba is, hogy milyen egy nagyvállalatnál dolgozni. Idővel ezek a gyakornokok kiemelt gyakornokká is válhatnak, ha bizonyítják rátermettségüket. Arra is lehetőség van, hogy főállású kollégává váljanak. Szóval ez egy kiváló lehetőség, ha valaki el szeretné kezdeni építeni a karrierjét.

Ha valaki kedvet kapott a jelentkezéshez, hol teheti ezt meg?

A Bosch.hu/karrier oldalon lehet jelentkezni. Viszont más állásgyűjtő oldalakon is megtalálhatók a pozíciók, mint a frissdiplomás.hu-n vagy a LinkedIn-en.