ELTE

Megugrott a kereslet a nyári diákmunkások iránt, rekordot döntenek idén az órabérek

A különféle pótlékok mellett idén az SZJA-mentesség is növeli a diákoknak kifizetett munkabéreket

Május végéig a munkáltatók 30 százalékkal több pozícióra keresnek diákmunkásokat áprilishoz képest az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint. Mezőgazdasági idénymunkára átlagosan 1260 forintos órabért kínálnak, míg gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1450-1600 forint közötti órabérre számíthatnak a jelentkezők. Fizikai szakképzett pozíciókban az átlagórabér 1750 forint jelenleg, míg az adminisztrációs és gyakornoki szellemi pozíciókban 1600-1650 forint közötti órabérek a jellemzők.

 

A nyári hónapokban különösen a vendéglátásban nő meg a diákmunkások száma, de idén – vélhetően a szektorban fennálló súlyos munkaerőhiány miatt – a mezőgazdasági idénymunkákra is jelentős a kereslet. A gyártás és a logisztika területén ugyanakkor elsősorban az állományban lévő munkavállalók nyári szabadságolása miatt van szükség, az előre tervezhető igények alapján a toborzás már ezekben a hetekben is gőzerővel zajlik.

ELTE fizikai feladatok

A fizikai betanított feladatok körében a vendéglátás kategóriában a legmagasabb, 1600 forint az átlagos bérszint, a hosszabb távú éttermi és egyéb kisegítő munkák mellett itt megjelennek az alkalmi rendezvények, fesztiválok pótlólagos igényei is. A gyártás területén ugyan csupán 1450 forintot kínálnak átlagosan, de a csomag kiegészítő juttatásokkal (műszakpótlék, jelenléti bónusz heti minimum 2-3 műszak vállalása esetén, céges busz használatának lehetősége stb.) ennél jóval vonzóbbá is tehető. A kereskedelemben pedig egyes akciók (pl. Glamour-napok) idejére az átlagos 1450 forintnál akár 35-40 százalékkal is többet fizetnek a megnövekedett forgalom kiszolgálásának biztosítására.

ELTE statisztikaVélhetően a szorgalmi időszak befejezése is szerepet játszik abban, hogy egy hónap alatt nem csupán a meghirdetett pozíciók köre növekedett, hanem a diákmunkára jelentkező tanulók száma is 20 százalékkal bővült, és a következő hetekben további megugrást várunk – hangsúlyozta Nógrádi József, az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet igazgatója. – Immár biztosnak látszik, hogy a diákmunka szintje idén nyáron már eléri a covid előtti évben tapasztalt mértéket.”

A diákmunka népszerűségét idén tovább növeli a 25 év alatti munkavállalók jövedelmének SZJA-mentessége, ami azt jelenti, hogy például egy diákszövetkezetben foglalkoztatott tanuló teljes egészében megkaphatja a bruttó órabérét, ami 1500 forint esetében 225 forinttal nagyobb jövedelmet jelent óránként.

ELTE munkaerőhiányA munkaerőhiány hatásai immár a diákfoglalkoztatásban is mutatkoznak. Bár még nincs teljesen elkésve az a munkáltató, aki a nyári szezonban diákmunkásokat kíván alkalmazni, az eredményes toborzás érdekében már ezekben a hetekben célszerű megtenni a szükséges lépéseket.