Nyolcéves korom körül, amikor megtudtam, hogy a középiskolai tanulmányok után egyetemre lehet menni, rögtön azt mondtam: az ELTE-re fogok jelentkezni. Nem tudtam, hogy mit szeretnék ott tanulni, de azt tudtam, hogy hová máshová mennék, mint a legjobb helyre.
A gimnáziumi évek alatt ez egészen konkréttá vált: magyar–történelem szakra jelentkeztem. Az utolsó napokban, ahogyan az ember életében lenni szokott, – s talán veled is ezt történt – elbizonytalanodtam, és gyorsan beírtam még más egyetemeket, más szakokat. Emlékszem, hogy ültem a gép előtt, és vívódtam: mi legyen a sorrend. Féltem attól, hogy a nagy hallgatói létszám, az Egyetem büszke múltja és társadalmi rangja összenyom majd. Az első percben rájöttem, hogy tévedtem, mert a hagyomány és a modernség ilyen vonzó elegyét nem éltem meg máshol.
Azt hiszem, egyik legjobb döntésemet hoztam meg akkor, amikor az ELTE Bölcsészettudományi Kara mellett tettem le voksom. Az elmúlt öt évben rengeteget tanultam itt a mindennapi kultúránkat megalapozó anyanyelvről, irodalmi és művészeti múltunkról-jelenünkről és történetiségünkről. Egy egészen más, holisztikus emberkép bontakozott ki előttem, és azt kell, hogy mondjam, én is más ember lettem kiváló oktatóink inspiráló tudásától, a gyakorlatokon parázsló intellektuális vitáktól. Ami viszont talán még ennél is sokkal többet jelent az, ami az egyetemi előadások és szemináriumok előtt és után történt: hiszen itt válunk igazán felelős felnőtté. A világ kinyílik előttünk.
Egyszer egy oktatóm mondta: az ELTE olyan, mint egy hatalmas torta, amelyből mindenki választhat, milyen szeletet vesz el. Ízletes szeletek jutottak nekem, legyen az akár a hallgatói önkormányzatban végzett érdekképviseleti és sajtós munka, amely megtanított a mások iránti felelősség és a kompromisszumkötés fontosságára. Az Egyetem majdnem minden karáról vannak barátaim a jogászoktól a vegyészeken át a gyógypedagógusokig. Rendkívül gazdagít bennünket, ha más érdeklődésűeket megismerünk, merünk nyitottak lenni feléjük. De itt találtam rá a számomra legfontosabb, hozzám legközelebb álló emberre is!
A soraimat olvasóknak talán nem árulok el túl nagy titkot, ha azt mondom, ha újra végzős középiskolás lennék, akkor is az Eötvös Loránd Tudományegyetemre jönnék.
Remélem, ősszel hallgatótársamként üdvözölhetlek.
Blankó Miklós
ötödéves magyar–történelem tanár szakos hallgató, ELTE BTK
