Ha mást nem, tapasztalatot. Siker esetén pedig felgyorsíthatod karriered, akár munkatapasztalat nélkül is. A cégek mindig is két kézzel kaptak a tehetségek után és a gamification filozófia elterjedésével egyre bátrabban nyúlnak kreatív eszközökhöz a legjobbak megszólítására.
Szakmai versenyek széles köre kínálja magát, az összetett esettanulmányoktól az üzleti szimulációs játékokon át az egyszerűbb kvíz feladatokig változatos formában.
Hogy jön ez a karrierhez?
A vállalatok által indított szakmai versenyek tehetségtoborzás és employer branding céllal jönnek lére. A versenyfeladat sokszor a vállalat tevékenységén alapul, azaz résztvevőként olyan készségekről és tudásról adhatsz számot, melyeket az adott cég értékel.
Rendben, a cég ismertebb lesz, meg talál új kollégákat, de Neked miért érdemes benevezni egy versenyre?
A versenyzés során értékes szakmai tapasztalatot szerezhetsz, hiszen a vállalatok általában a saját gyakorlatukból merítenek példákat a versenyfeladatokhoz. Prezentáció, programozás, gépszerelés, vitafórum, logikai feladatsorok megoldása során fejlődhetsz. Sőt mind emellett bele láthatsz egy kicsit az adott cég működésébe és egy több lépcsős interjú sorozat nélkül eldöntheted, hogy szimpatikus-e számodra a cég.
Az élő események során nehezen elérhető cégvezetőkkel, döntéshozókkal bővítheted kapcsolati hálódat (LinkedIn!), ami a karrierépítés során jól jöhet.
Továbbá tét nélkül próbálhatsz ki szakterületeket, iparágakat és szélesítheted látókörödet, ami a későbbi tudatos karrierdöntéseket alapozhatja meg. Jobb így megtapasztalni különböző munkákat, mint az később rájönni, hogy mégsem fekszik annyira egy-egy terület.
Ha pedig a jövőben vállalkozni szeretnél, az üzleti stratégiai szimulációs versenyekkel kóstolhatsz bele a cégvezetés világába is.
A versenyzés mindenkinek egy pluszt jelent, az üzeni, hogy Te az alap feladataidon túl többet vállaltál, érdeklődő és ambiciózus vagy. Egy szakmai versenytapasztalat az önéletrajzodban mindenképpen jól mutat és beszélgetést indíthat el.
És ami talán a legfontosabb: az élmény, az érzések, a közös emlékek a csapattársakkal, melyekre évtizedek múlva is jó visszagondolni!
Tehát a saját márkád tudatos és hatékony építése és az élmények miatt érdemes belevágni a szakmai versenyekbe!
A verseny és a siker kéz a kézben járnak. Diákként is érhetsz el olyan sikereket, melyekkel kiemelkedhetsz az átlagból a legjobb cégek szemében is.
Ha belevágnál
Karriereseményeink között számos versenylehetőséget találsz. Partnerünk, az
EcoSim pedig 25 éve a hazai versenypiac meghatározó szereplője, évi 10+ versenyt szerveznek közgazdászoknak, programozóknak, mérnököknek. Az aktuális kínálatot nézd meg itt!
Szerzők:
Orova Balázs Kiss Luca
CEO, Ecosim Senior Projektmenedzser, Ecosim