KissNorbi_Frissdiplomas.hu

A hely, ahol szárnyalhat a mérnöki fantázia és kreativitás – interjú Kiss Norbert kamionos Európa-bajnokkal

Hat év után, 2021-ben a harmadik alkalommal szerezte meg Kiss Norbert az Európa-bajnoki címet a kamionosok között. A kamionversenyzés sok szempontból eltér a többi forma- és túraautós sorozattól, mivel itt a szabályok nagy teret engednek a mérnöki kreativitásnak és fantáziának. A 2022. március 10-én megrendezésre kerülő „Automorrow – Konferencia az autóipar jövőjéről” elnevezésű szakmai rendezvény kapcsán kérdeztük a Révész Racing pilótáját a technikai kihívásokról, a mérnöki rafkósságról és a szakmai hátteret biztosító csapatmunkáról.

 

Tudnád százalékosítani, hogy egy Európa-bajnoki cím mennyiben a versenyző és mennyiben a mérnöki teljesítmény érdeme?

Nehéz lenne számszerűsíteni, azonban az kijelenthető, hogy a kamionsportban a siker jelentős részben a mérnökök, szakemberek munkájától, kreativitásától is függ. Ez az egyetlen olyan európai szintű bajnokság, amelyben ilyen szabad autófejlesztés van. Míg az összes többi sorozatban – legyen szó túra- vagy formaautós bajnokságról – hosszú évek, évtizedek óta jelen vannak a gyártók, amelyek adott modellel szerepelnek, nálunk ilyenek nincsenek. Mi nem egyenkamionokkal versenyzünk, itt nincs kész konstrukció. A kamiongyártók nem fejlesztenek versenykamiont, így maguk a csapatok a konstruktőrök. Nekünk kell a kamionunkat megtervezni, kitalálni, összerakni, legyártani. Nyilván használunk kész alkatrészeket, főleg mert a versenyszabályzat is megköveteli ezt, de ezeket is össze tudjuk válogatni, ki tudjuk egészíteni vagy szükség szerint, a szabályok keretein belül átalakítani.

Tehát szárnyalhat a mérnöki fantázia, de azért vannak szabályok.

Nincs teljes szabadság, de viszonylag nagy mozgásteret kapunk. Csak látszólag, a márka alapján ugyanolyan egy-egy versenykamion, de valójában mindegyik teljesen más, sokszor két egyforma csavar nincs bennük, annyira különböző konstrukció szerint készül az alvázuk, a futóművük és még sorolhatnám. Gyakran a motoron kívül nem sok közös van bennük.

Egy versenyző mennyire fontos szereplője a fejlesztői munkának?

A jó autóversenyző ismérve, hogy érti az autó működését, együtt dolgozik a mérnökökkel. A sikerhez elengedhetetlen, hogy jó visszajelzéseket adjon a pilóta a csapatnak a működésről. Ha a versenyzőnek hiteles a rálátása a munkára, eredményesebben tud együtt dolgozni a mérnökökkel. Persze láttam rossz példákat is, amikor valaki csak mellébeszélt az autóból kiszállva, hogy úgy tűnjön, mond valamit, de ez csak megnehezíti a mérnöki munkát.

Megfordultál több csapatnál, dolgoztál magyar és külföldi mérnökökkel is. Nemzetközi összevetésben hova helyeznéd el a magyar mérnököket?

Nagyon pozitív a tapasztalataim vannak a magyar szakemberekről. Itt, a Révésznél például csak magyar mérnökökkel dolgozunk, az eredményeink pedig beszédesek. Egyértelműen büszkék lehetünk a képzésünkre is, mert remek szakember-állományunk van. Itthon a kapott tudásanyag mellett nagyon jó gyakorlati lehetőségek is elérhetőek, amelyek lehetővé teszik a magas szintű munkát, akár az autó-motorsport világába bekerülve is.

KissNorbi_Frissdiplomas.hu

Ha az elmúlt két évet nézzük, 2020-ban a Covid miatt nem hirdettek bajnokot, pedig kiválóan szerepeltél. Tavaly pedig már a bajnoki cím is hozzád került, a Révész Racinggel együtt letaroltátok a mezőnyt. Mi a titok?

Mindig is nagy hangsúlyt helyeztem a csapatmunkára. Minél jobb munkát végzünk együtt, annál magabiztosabbak lehetünk. Minél jobb kamiont rakunk össze, nekem annál könnyebb a dolgom a pályán, annál kevesebb rizikót kell vállalnom verseny közben a sikerért. Mindig próbálom a maximumra sarkallni a csapatot, nem szeretem a véletlenre bízni a dolgokat. Kellett ezekhez az eredményekhez Bakó Csaba, a versenymérnököm fantáziája, a Révész Racing szakembereinek, valamint a nyíradonyi Keczán és Társa műhely minden munkatársának hozzáértése és odaadása.

Anélkül, hogy ipari titkokat árulnál el, mi volt az az extra, amit ez a magyar csapat adott hozzá a sikerhez?

Az autó minden porcikájából igyekeztünk kihozni a maximumot, alaposan odafigyeltünk a futóműre, a súlyelosztásra, hűtéseknek a kidolgozására, a kormányzásra. Próbáltunk mindent alaposan átgondolni. Ennek érdekében sok mindent lemodelleztünk számítógépen. Rengeteg dolgot mérünk menet közben szenzorral a kamionon, és az így kapott adatokat ki tudjuk elemezni. Ezek segítségével lehet reálisan értékelni, hogy amit kitaláltunk az tényleg működik-e a pályán. Elképesztő mennyiségű adatot gyűjtünk minden egyes megtett kör alatt, hogy lássuk, hol vannak a gyenge pontok, mert mindig van, min javítani. Ezzel ingyen tizedmásodperceket nyerek, és ezt nem tudnám másként összeszedni a pályán.

Milyen kihívásokat tartogat a versenysport egy mérnöknek?

Nagyon izgalmas és érdekes ágazat. Sok kihívással, nehézséggel. Aki ezen a területen dolgozik, rengeteget tud tanulni és tapasztalni a csapatmunkáról, áldozatkészségről. Sok szakmai kihívást tartogat, de aki könnyű munkára vágyik, annak nem ez a terepe. Egy versenyhétvégén ott lenni, személyesen megtapasztalni, hogy működik egy fejlesztés, egy ötlet, amelyen egész télen dolgoztál, fantasztikus érzés. Hiába láttad már teszteken, elemeztétek már ki sokszor, látni élesben, hogy sikert érsz el vele, leírhatatlan. Ez olyan sikerélményt ad, mint talán semmi más.

Mennyire jellemző, hogy amit kifejlesztetek a versenysportban, azt átveszi a járműipar, átkerül az utcai autókra is?

Ez a fajta kölcsönhatás a kamionversenyzésre nem jellemző. Itt a költségek optimalizálásán van a hangsúly, mivel itt elsősorban privát csapatok vannak, nem gyáriak.  Az egész szabályrendszer úgy van kitalálva, hogy a hagyományok és a show áll a középpontban.

Egyre több bajnokság áll át alternatív, elektromos hajtásra részben vagy egészben. A kamionsport mennyire hallja az idő szavát?

Megindultak az egyeztetések, megbeszélések erről, de egyelőre nem látszik az egyértelmű irány. Tudomásom szerint még nincsenek prototípusok sem alternatív meghajtással. A kamionsport speciális és komoly kihívásokat tartogató terület. A közúti kamionozás során a nagy távú vagy nagy tömegű szállítás a meghatározó, aminek alternatív meghajtással történő megoldása komoly feladat elé állítja a fejlesztőket. Bőven akad még tennivaló a jövő mérnök-generációinak is.

Ha érdekelnek téged is a jövő technikai kihívásai és megoldásai, tarts velünk Te is március 10-én, az -n!