Féltékenység

Így kezeld megfelelően, ha megjelenik a munkahelyen a zöld szemű szörny

A féltékenység intenzív érzés, melyet nem könnyű kezelni, sem annak, aki ezt érzi, és gyakran annak sem, akire féltékenyek. A munkahelyi féltékenység okai sokfélék lehetnek, s ha nem kezeljük ezt az érzést megfelelően, könnyen hozhat létre mérgező környezetet. Mit tehetünk, ha felüti a fejét a zöld szemű szörny?

 

A féltékenységet gyakran szinonimaként használjuk az irigységgel, s valójában gyakran kéz a kézben járnak, vagy nehéz határozott határt húzni a két érzés között. A féltékenység leginkább az attól való félelmet jelenti, hogy elveszítesz valamit, ami már a tiéd. Ugyanakkor munkahelyi környezetben úgy is megjelenhet például, amikor úgy érzed, a főnököd egy munkatársaddal többet törődik, mint veled. Az irigység is hasonló, ilyenkor egy olyan dologra vágysz, ami valaki másnak már megvan, és úgy érzed, itt lenne az ideje, hogy te is megkapd.

A féltékenység és az irigység megmutatkozása

Ahogy említettük, a féltékenység és az irigység gyakran járnak kéz a kézben, így a munkahelyi élmények kapcsán is gyakran összefonódhatnak. Mivel a féltékenység és az irigység is a kellemetlenebb érzések közé tartoznak, nem szeretünk róluk beszélni és próbáljuk elfedni őket. Éppen ezért nézzük meg, miről tudod felismerni a megjelenésüket:

Mások teljesítményének lekicsinylése: amikor valaki úgy nyilatkozik más teljesítményéről, hogy „Biztosan szerencséje volt”, vagy például, hogy „Erre bárki képes lett volna”. Azaz tulajdonképpen ebben a helyzetben a másik nem ismeri el az erőfeszítést és az egyén képességét a teljesítmény mögött.

Láthatóan megváltozik a közöttetek lévő kapcsolat: míg előtte közvetlen kapcsolatban voltatok és kerestétek egymás társaságát, hirtelen ez hidegségbe, távolságtartásba, akár gúnyolódásba fordulhat át.

Mások véleményének figyelmen kívül hagyása: hiába hoz valaki jó ötleteket egy meetingre, nem hallgatják meg a többiek.

Az a bizonyos csend, amikor gratulálni kellene: amikor valaki elér egy eredményt és a gratuláció lenne a természetes reakció, de a féltékeny fél képtelen ezt kimondani, megtenni.

Mit tehetsz, ha valaki féltékeny vagy irigy rád?

Tegyük fel, hogy van egy munkatársad, akivel jó volt a kapcsolatod, azonban amióta megkaptál egy új pozíciót, elhidegült, kevésbé nyit feléd. Ez egy tipikus jele lehet a féltékenységnek, s nem könnyű kezelni, bármelyik oldalon is legyen az ember. Mi az, amit egy ilyen helyzetben tehetsz?

Légy továbbra is udvarias és kedves a másikkal! Próbáld meg éreztetni, hogy fontos számodra a köztetek lévő kapcsolat.

Beszéljetek róla! Talán ez a legfontosabb pont, még akkor is, ha nehéz. Gyakran a féltékenység egy felszín alatt mozgolódó érzelem, s ritkán beszélünk arról, hogy mondjuk zavar minket, hogy a másik elért valamit, amit mi nem. Ha kiteszitek mindezt az asztalra és nyíltan beszéltek erről, az sokat fog segíteni a kapcsolat megőrzésében.

Ne vedd magadra! A féltékenység jellemzője, hogy általában nem csak abban a félben okoz kellemetlen érzéseket, aki érzi, hanem abban is, aki iránt ezt érzik. Ha úgy érzed, a te viselkedésed nem változott meg a másik irányába (pl. nem vágsz fel az eredményeiddel és nem is hangsúlyozod túl a másik előtt, amit elértél), akkor nincs okod rosszul érezni magad. A legtöbb, amit tehetsz, hogy törekszel arra, hogy mindezt meg tudjátok beszélni.

És amikor te vagy féltékeny?

A féltékenység egy teljesen természetes érzés: mint minden érzelem, ez is jelez számodra valamit, s ha ezt jól megérted, az a fejlődésedet tudja szolgálni. Ahogy a cikk elején is említettük, ha úgy érzed, nem igazságos a veled való bánásmód, jogosan születhet meg benned ez az érzés. Azonban nem árt, ha van néhány kapaszkodó, hogy hogyan is kezelheted ezt az állapotot, mielőtt az túlságosan mérgező lesz.

Azonosítsd be az érzést és a megszületésének okát! Már önmagában az érzés beazonosítása is képes csökkenteni az érzelmi feszültséget és annak intenzitását, illetve megkönnyíti az azzal való megküzdést. Próbáld meg megtalálni azt a pontot is, hogy mikor született meg benned ez az érzés, mi volt a kiváltó pont/pillanat.

Próbáld meg a saját teljesítményedet másoktól függetlenül (is) látni! Természetes reakció, hogy a saját teljesítményedet másokéhoz hasonlítva bírálod el. Ezek azok a referenciapontok, amelyek mentén tájékozódni tudsz. Azonban mások teljesítményére sosem fogsz teljes mértékben rálátni, így nem is érdemes folyamatosan másokhoz mérni magad. Ráadásul mindannyian más kompetenciákkal, más tapasztalattal és más erősségekkel rendelkezünk.

Gondolkodj azon, mit tudsz tenni azért, hogy sikeresebb légy! Ha féltékenység, vagy akár irigység jelenik meg benned mások irányába, érdemes egy kicsit elgondolkodnod azon, mi az, amire vágysz abból, amit a másik elért. Ezek után pedig kidolgozhatsz egy tervet, ami segít számodra is eljutni oda. Mi lehet a következő lépés, mire van ehhez szükséged?

Mit tudsz tanulni attól, akire féltékeny vagy? Ennek az érzésnek egy további kezelési módja lehet, hogy egyszerűen elismerjük, hogy a másik valóban jobb, ügyesebb valamiben. Érdemes megnézni, mit tanulhatunk tőle, ahelyett, hogy ellenségesen viselkedünk vele.

 

Reméljük a fenti tippek segítenek abban, hogy hatékonyabban kezeld, ha hasonló érzések jelennek meg benned.

 

Novák Dóra