frissdiplomás

„Most is azt nézzük, hogy van-e potenciál a jelentkezőben” – Interjú a TCS HR vezetőjével

Interjúsorozatunk következő részében a Shared Service Center (SSC) szektor egyik stabil munkaadója, a Tata Consultancy Services HR vezetőjével, Zaharia Gabriellával beszélgettünk, hogy hogyan élték meg az otthoni munkavégzést az elmúlt hónapokban, hogyan változtak a kiválasztási folyamataik, és, hogy tudsz-e még jelentkezni a csapatba. (Spoiler: Igen! 🙂) Ha bepillantanál egy multi színfalai mögé, olvass bele az interjúba!

 

Hogy látod jelenleg a munkaerőpiacot, milyen tendenciák vannak nálatok?

A cég szempontjából sok lehetőség adódik, ugyanis mi egy olyan területen dolgozunk, ahol nagyon erős volt a verseny a jó szakemberekért. Amikor legelőször felmerült Magyarországon, hogy a kormány veszélyhelyzetet rendel el, nagyon gyorsan sikerült otthoni munkavégzésre állítanunk a céget, és örültünk annak, hogy a hirtelen felszabaduló munkaerőnek mi még tudtunk munkát biztosítani. Azóta természetesen lelassult a helyzet, de figyelembe véve, hogy a kollégáink milyen sok üzleti lehetőségen dolgoznak, azt reméljük, hogy ez fel fog pörögni.

 

Tehát az üzleti lehetőségeitek inkább bővülni fognak?

Sok potenciális jövőbeli partner keresi meg a kollégáinkat, ami igazán jó hír, sőt a korábbi időszakhoz képest felgyorsultak a folyamatok, emiatt bízom abban, hogy lesz egy fellendülés.

 

Mikorra várjátok ezt?

Nem szívesen bocsátkoznék feltételezésekbe, mert a TCS más cégeknek nyújt szolgáltatást, ami azzal jár, hogy folyamatosan versenyzünk a lehetőségekért, és az aktuális piaci helyzet nagyban befolyásolja ezeket.

 

Akkor nem csak a hátrányait élitek meg ennek az időszaknak…

Kettősnek mondanám. Globálisan a CEO-nk is elmondta, hogy a következő negyedév valószínűleg a leglassabb negyedéve lesz a cég történetének, de ettől függetlenül látjuk a jövőbeni lehetőségeket is.

 

A HR-esek munkáját hogyan érintette az elmúlt két hónap?

Mi korábban is toboroztunk online, sőt az interjúfolyamatot is le tudtuk bonyolítani személyes találkozás nélkül, így szerintem az összes HR folyamat közül a kiválasztást tudtuk a leggyorsabban átállítani. Azt gondolom, hogy ez a csapatnak is komfortos volt a korábbi tapasztalatok miatt. Ami egy picit nehezebb volt, az az adminisztráció, meg maga a tény, hogy mindannyian otthonról dolgozunk, nem csak a csapat egy része, emiatt más volt a munka jellege és adódtak plusz feladatok. Például a recruiter kollégáknak a korábbi intenzív keresésről át kellett állniuk arra, hogy több száz jelölt közül szűrjék ki a legjobbakat, ami teljesen más jellegű kihívást jelent.

 

Változtak emiatt a kiválasztási preferenciáitok a korábbiakhoz képest?

Nem, ugyanis bizonyos készségeket, kompetenciákat keresünk, így most is azt nézzük, hogy van-e potenciál a jelentkezőben, hogy megtanulja azt a feladatkört, amire fel szeretnénk venni. Ugyanúgy felmérjük, hogyan tud illeszkedni a cég kultúrájába és a csapatba, tehát ilyen szempontból nem változtak a preferenciáink. Azt érezzük, hogy sok iparágat érintett negatívan ez a helyzet, de mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy munkát tudtunk adni például azoknak az embereknek, akik a turizmusban dolgoztak, hiszen – ahogy a karrieroldalunkon is lehet látni – nyelveket jól beszélő kollégákat keresünk, és mi magunk tanítjuk be őket a munkafolyamatokra.

 

Ha érdekel, mely cégek toboroznak még, regisztrálj a frissdiplomas.hu-ra! Töltsd fel a CV-det is, hogy nagyobb eséllyel pályázhass a Neked tetsző gyakornoki és pályakezdő állásokra!

 

Említetted, hogy ti is átálltatok az otthoni munkavégzésre. Elképzelhetőnek látod, hogy hosszabb távon is megtartjátok ezt a munkaformát?

Nálunk nem is feltétlenül a home office átgondolása a kérdéses, hiszen globálisan is kinyilatkoztatta a CEO, hogy a várakozásaik alapján 2025-re csupán a dolgozók 25%-a fog irodából dolgozni, aminek megvalósítása egy 450 000 fős munkaerő-állománynál jelentős feladat. Míg korábban sokkal lokáció-centrikusabb volt az ügyfélkiszolgálás, azt várjuk, hogy egyre kevésbé lesz az, azonban az ügyfeleink komfortját és adatbiztonságát is szem előtt kell tartanunk. Azt láttuk, hogy ebben az időszakban nagyon hálásak voltak, hogy gyorsan át tudtunk állni az otthoni munkavégzésre, viszont, hogy hosszú távon is nyitottak lesznek-e erre, és, ha igen, akkor milyen feltételek mellett, az csak a következő hónapokban, években fog kiderülni.

 

Mit gondolsz, a jövőben hogyan fog változni a munkaerőpiac?

Az én meglátásom szerint lassabban fog visszaépülni a legtöbb iparág, tehát még egy ideig valószínűleg sok jelölt lesz a piacon, és valamivel kevesebb lehetőség. Amíg eddig a munkavállalók voltak helyzeti előnyben, most ez egy picit megfordul majd, és azt gondolom, hogy ez még fennmarad egy ideig.

 

Nektek sikerült feltöltenetek az összes pozíciót, vagy kerestek még új kollégákat a csapatba?

A jelen helyzet lehetőséget teremt nekünk arra, hogy felépítsünk egy adatbázist, így abszolút érdemes jelentkezni hozzánk. Abba az irányba indulunk el, hogy a jövőbeni pozícióinkra már aktuálisan keresünk, így arra biztatok mindenkit, hogy iratkozzon fel a hírlevelünkre a honlapunkon, illetve a Facebook oldalunkat is érdemes követni, mert ott rengeteg információ található a cégkultúráról, és kézzelfoghatóbbá válik, hogy milyen az élet a TCS-nél. 🙂

 

Nézd meg, mely cégek kínálnak még ezen a területen állást! Böngéssz a frissdiplomas.hu-n a gyakornoki és pályakezdő pozíciók között!

 

Interjúalanyunk volt:

frissdiplomas

Zaharia Gabriella, a Tata Consultancy Services HR vezetője

 

Szerző: Bányai Nikoletta

Vélemény, hozzászólás?